45. fejezet

Sziasztok

Óriási csúszással, de megérkeztem. Tudom, hogy most is nagyon sokat kellett várni erre a részre, és nagyon sajnálom higgyétek el nekem. Próbálom úgy alakítani a napjaimat, hogy legyen időm írni, csak ez nem mindig jön össze. Mindegy, nem akarok mentségeket felsorolni meg semmi, mert tudom jól, hogy nagyon nem szép dolog tőlem, hogy ennyire megvárattalak titeket. Azért remélem, hogy még vannak akik olvassák ezt a blogot...

Siettem a résszel ezért nagyobb véleményt nem tudok mondani róla...viszont...

...A kinézet is megváltozott ahogy láthatjátok és én személy szerint imádom! Nagyon köszönöm a designet Cassy Crockett-nek!

Remélem nektek is tetszik a blog és hát...nem húzom tovább az időt. Köszönöm azoknak, akik még olvassák a történetemet és jó olvasást kívánok ehhez a részhez is! :)

Puszi: Milly

45. fejezet: Ellenkezés...

Hajamat fújta a szél, próbáltam figyelni az útra meg mindenre, de sokszor elkalandoztak a gondolataim. Miközben az utakat szeltem végig a költözés járt a fejemben. Nem tudom Eric hogy fog reagálni, amikor elmondom neki, hogy elköltözöm. Annyira furcsa ez a helyzet, mivel mi nem akartunk össze költözni, de mégis ez lett, mivel én elmenekültem otthonról. És most meg, hogy együtt vagyunk furcsa lesz elmenni tőle. Nem lesz ott nekem a nap 24 órájában, de szerintem ez jót fog tenni a kapcsolatunknak, az, hogy nem lógunk állandóan egymáson, csak megerősíti a viszonyunkat. Vagyis, nagyon remélem...

Amikor megéreztem a ház elé megállítottam a motort és csak bámultam rá. Nem akartam bemenni oda, mert tudtam, hogy elfognak az érzelmek, amik oda kötnek. De végül csak vettem annyi erőt magamon, hogy képes legyek kiszállni a kocsiból és közelebb menni. Kikerestem a táskámból a kulcsot és szemeztem egy jó ideig a zárral. Mennyek be, vagy ne? Nyissam ki az ajtót, vagy inkább futamodjak meg? Nem, az nem rám jellemző. Gyorsan a kulcsot a zárba tettem, majd elfordítottam. Egy kattanással jelezte, hogy kinyílt és utat ad nekem, de én mégis megtorpantam. Kezemet a kis gömbre tettem és farkas szemet néztem vele. A kint elsétálók jó hülyének nézhettek, néha éreztem magamon az égető pillantásokat, és tudtam, hogy megbámulnak. 

Végül elfordítottam a kezemmel és az ajtó kinyílt. Először csak egy kis résnyire és épp, hogy csak beláttam, majd a lábammal kicsit belerúgtam, és így teljesen kitárult előttem. Alsó ajkamat rágcsáltam idegességembe és nem voltam hajlandó a küszöbnél beljebb menni. Körül néztem és láttam, hogy minden ugyan úgy volt ahogy itt hagytam, semmi se változott meg. Végül két lépést tettem az előszobába és becsaptam magam mögött az ajtót. Szörnyű érzés volt bent lenni, mintha fojtogattak volna. Soha nem hittem volna, hogy egyszer ilyen érzés vesz hatalmába akkor, aminkor otthon vagyok. Nekem ez az otthon, nem édes otthon, előbb nevezem Eric lakását az otthonomnak, mint ezt. Ezt pedig nagyon sajnálom. Főképp, úgy, hogy utoljára a szüleimet akkor láttam, amikor eljöttek ide hozzám. És az Erickel való kapcsolatom is itt kezdődött, most pedig mégis ilyen rosszul érzem magam itt. Pedig nem csak rossz emlékek kötnek ide, rengeteg jó dolog is történt itt velem. És maga az a tudat, hogy itt kezdtem "újra" az életemet.

De mégis jobb lesz az, hogyha megszabadulok ettől a helytől. Az élet megy tovább, és talán még jót is fog tenni a környezetváltozás. Igen, pozitívan kell felfognom ezt, mert máshogy nem lesz jó vége. Bementem a legközelebbi helységbe, ami a nappali és a konyha volt, majd a pulton végig húztam a kezemet...

*...-Anyu értsd meg, hogy jó itt nekem. Nem akarok vissza menni Amerikába!-rohantam be idegesen a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet, amit lassan kortyolni kezdtem. Anyám utánam loholt és folytatta a győzködést.

-De ott vannak a barátaid, a család, mindenki aki fontos és ott tényleg híres lehetnél a fényképezéssel ha szeretnéd!-nézett rám tágra nyílt szemekkel, tudtam, hogy ideges, de nem érdekelt. A saját életem a fontos, én döntöm el, hogy mit csinálok, ő nem szólhat bele.. Megváltoztam, mégis ő úgy gondolja bevetheti nálam ugyan azokat a trükköket, amiket régen. Nem veszem már be ezt a szokásos dumát, hogy LA-ban megvan mindenem. Dehogy van meg! Milyen barátokról beszél ő? Család? Az mégis mi? Mert a miénk soha nem volt igazi család. Azt nem tartom igazinak, amikor a szülők csak a munkával és a pénzzel foglalkoznak a gyerekekkel pedig egyáltalán nem.

-Milyen barátokról beszélsz? Azokról, akik a droghoz hozzá juttattak, vagy azok akik csak a hírnevem miatt voltak velem. Ezt nevezed te barátságnak? Nekem ők nem a barátaim. Itt van Edin és Ashley, több ember nem is kell nekem, ha ők mellettem vannak, nincs szükségem másokra. És ott vagytok ti!-kis szünetet tartottam, és közben az asztalra csúsztattam a poharamat.- A család! Annak nagyon örülök, hogy vagytok nekem és mellettem álltok, de állandóan dolgoztok, nem foglalkoztok se velem, se pedig Kylieval. Azért mennyek vissza Los Angelesbe, hogy hallgassam ahogy az üzleti dolgaitokról beszéltek, és járják állandóan vakufényben a sok paparazzi miatt. Hát kösz, de nem!-mondtam ki határozottan, amin látszólag édesanyám is meglepődött.- Nem kérek abból az életből egy jó ideig még!-mondtam, majd sarkon fordultam és felmentem a szobámba. Nincs kedvem a zagyvaságait hallgatni. Még csak 2 napja vannak itt, de már kikészítettek, legfőképpen anyám. Legszívesebben elküldeném őket, hogy menyjenek vissza a tökéletes életükbe. Nekem nincs szükségem rájuk, minek? Azért, hogy állandóan csesztessenek? Mert mást nem csinálnak, mindig én vagyok a téma, a múltam, vagy éppen az, hogy mit teszek most rosszul. Nekem nem kell tökéletes élet, nem kell LA ahhoz, hogy boldog legyek. Soha nem voltam tökéletes, és ezt tudom jól. Nem is akarok az lenni, mert akkor nem lennék önmagam. Egy egyéniség akarok lenni, nem pedig egy mű picsa, aki kiteszi mindenét a kamerák előtt. 

Csak boldog akarok lenni...bármi áron. Nem szerelmes, csak boldog. Aki éli simán az életét, a megszokott hétköznapokban, és nem jelent neki gondot az, hogy végig sétáljon egy utcán. Csak ennyit szeretnék!....*

...Na igen! Ezekre nem szeretek vissza gondolni, a családom ez a nap után teljesen máshogy néz rám. Nem lenézően, egyszerűen csak nem értik mit művelek. A vicces az, hogy néha még én se. Tudom, hogy nem szabadott volna akkor ennyire felkapnom a vizet, de akkor már második napja hallgattam azt, hogy állandóan haza akarnak vinni Amerikába. Azt mondva, hogy ott jobb helyem van és könnyebben menne az élet. Természetesen ez nem így van, talán az ő szemszögükből nézve sokkal jobb ott, de nekem mindig is nehéz volt egy olyan városban élnem, ahol mindenki tökéletes cicababa, és a legnagyobb problémájuk az, hogyha nem tudnak elmenni manikűröshöz. Mindig is utáltam az ilyen libákat, az ellenségeimnek néztem őket. Talán azért, mert én kilógtam közülük, nem szerettem vásárolni járni, nem hordtam már 14 éves koromban magassarkút és nem volt egy cuki amerikai focista barátom. Míg a többi lányt ez érdekelte, eddig én magamba temetkeztem. Nem sokszor mozdultam ki a házból és általában mindig filmet néztem, vagy újságot olvastam. Anyu persze mindig divatbemutatóra vonszolt el, és egy idő után megtetszett és már magamtól akartam elmenni. És innen jött a nagy álmom, hogy modell leszek. 

Annyit merengtem magamban, hogy észre se vettem mennyire sok időt töltöttem ott, a telefonom pedig kezdett el csörögni a táskámban. Eric neve díszelgett rajta és ahogy megláttam elmosolyodtam, majd felvettem.

-Szia kicsim, hol vagy?-kérdezett rögtön, amikor felvettem.

-Szia, átjöttem a lakásomra!-mondtam és közben körül néztem a nappaliban is.

-Hogy-hogy? Mit csinálsz te ott?-halkan felnevettem rajta, majd a válaszon gondolkodtam egy kicsit, hogy mit mondjak neki.

-Kylie mondta, hogy van érdeklődő és ezért eljöttem megnézni. De hidd el nem olyan szívesen!-húztam el a számat, bár tudtam, hogy ő ezt nem látja, viszont én tudtam, hogy ő most mosolyog. 

-Oh, szóval véglegesen is hozzám költözöl ugye?-ettől a kérdéstől féltem.

-Ümm...hát arra gondoltam, hogy elköltözök egy saját lakásba!-mondtam ki végül nagy nehezen.

-Ne csináld ezt! Miért akarsz elköltözni?-kérdezte csalódott hangon, nem akartam így hallani, de tényleg úgy érzem, hogy el kell költöznöm tőle.

-Figyelj, ez nem telefon téma. Nemsokára indulok és majd megbeszéljük!-mondtam, mire ő csak egy okét mondott, majd elköszöntünk és letette. Basszus ezt is elcsesztem. Hirtelen borzasztó bűntudatom lett és nagyon rosszul éreztem magam. Gyorsan még egyszer körbe néztem, majd az ajtóhoz léptem és kimentem rajta. Gondosan bezártam és utána beültem a kocsimba és kissé feszengve, de végül elindultam.

Most az egyszer úgy érzem, túl gyorsan érkeztem meg. Nem vártam az a pillanatot, hogy Erickel az elköltözésemről beszéljünk, mert annyira rossz érzés, de valamiért biztos vagyok benne, hogy ezt kell tennem. Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsiból, majd bementem a házba. Becsuktam az ajtót és a kulcsomat az asztalra dobtam.

-Szia!-lépett oda hozzám mosolyogva Eric, én pedig a nyaka köré tettem kezeimet és megcsókoltam. Amikor elváltam tőle egy ideig csak a szemébe néztem, majd a fejemet a mellkasára hajtottam.-Szóval...miért is akarsz elköltözni?-tért a témára rögtön.

-Mert az a te házad, itt lógok rajtad, és nincs tered. Neked is kell a magánszféra!-emeltem fel a fejemet, de nem néztem a szemébe, nem voltam rá képes.

-Nekem így is van, és én csak örülök, hogy itt vagy velem!-mondta és az államat felemelte egy kicsit, hogy a szemébe nézzek, de én rögtön becsuktam azt, amin felnevetett.-Miért nem nézel a szemembe?-kérdezte kicsi tettetett szomorúsággal.

-Nem megy!-mosolyodtam el.

-Akkor cseresznye!-mondta, mire felnevettem és kinyitottam a szemem, de elfordítottam a fejemet, hogy még azért se nézzek gyönyörű tekintetébe.-Gyere!-fogta meg a csuklómat és behúzott maga után a nappaliba. Lehuppant a kanapéra, és már tudtam, hogy mit fog csinálni. Megfogta a csuklómat és belehúzott az ölébe, én pedig felnevettem a tettén. Annyira tudtam, hogy ezt fogja csinálni, minden képen azt akarja, hogy elérje a célját nálam, ami ebben az esetben az, hogy ne költözzek el, na meg, hogy bele nézzek a szemébe.
-Minden képen hatással akarsz rám lenni ugye?-kérdeztem és bele néztem végül szemeibe, mire egy vigyor terült szét az arcán.
-Így is, úgy is hatással vagyok rád!-vonta meg a vállát és kezeit a csípőmre csúsztatta.
-Egoista!-néztem rá tetettet lenézéssel, mire alsó ajkába harapott.
-Nem akarom, hogy elköltözz!-váltott sokkal komolyabb hangnemre és derekamat simogatta közben. Féloldalas elhúztam a számat és közben álltam a tekintetét.
-Pedig ezt már eldöntöttem, szóval nem tudsz lebeszélni róla!-mondtam, mire ő rám villantott egy észvesztő mosolyt és közel hajolt hozzám.
-Biztos vagy te ebben?-kérdezte kis sejtelmes mosollyal az arcán.
-Még szép!-mondtam határozottan, ami nem sokkal később egy kicsit meginogott bennem. Mivel ajkait találtam az enyémeken, amik tökéletesen mozogtak az enyémekkel és édesen becézgette ajkaimat. Kezemmel sötétbarna hajába túrtam és amikor beleharapott az alsó ajkamba, kicsit meghúztam az, mire egy férfias morgás hagyta el a száját, ami nekem egy nagy mosolyt csalt az arcomra, de persze még azért se vált el tőlem. Csak a szórakozás kedvéért nem csókoltam vissza, kíváncsi voltam, hogy fog rá reagálni. Ami annyi volt, hogy sokkal erőszakosabban kezdett csókolni és várta, hogy végre beadjam a derekamat, de nem tettem meg.
-Ha ezt csinálod, csak még rosszabb lesz!-motyogta bele a csókunkba, majd néhány kis csókot nyomott a számra és végül kinyitotta a szemét és rám nézett.-Ellenkezünk, ellenkezünk?- lágy hangon beszélt hozzám és közben arcom minden vonását végig tanulmányozta, én pedig a vállára támasztottam a fejemet.
-Csak kíváncsi voltam, mit teszel!-nevettem bele a nyakába és lágy puszikkal árasztottam el a puha bőrét. Néhányszor megszívtam, a bőrt mire felmordult.
-Ha ezt csinálod, akkor inkább induljunk meg be a szobába!-suttogta szenvedélyesen, mire én halkan felnevettem rajta.
-Szeretnéd mi?-mondtam és felegyenesedtem, majd ajkaimat az övére tapasztottam és nyelvemet rutin szerűen átdugtam az ő szájába. Keze le vándorolt a fenekemre és kicsit belemarkolt, mire én kicsit elmosolyodtam. Épp megemeltem a csípőmet, amikor egy hangos csattanást hallottam, ami miatt kicsit összerezzentem. Elváltam Erictől, kezemet a mellkasára tettem és a hang irányába néztem, ahol szőke barátnőmre lettem figyelmes.
-Ez most komoly? Tényleg nem vagyok képesek szobára menni? Muszáj ezt néznem? Komolyan inkább haza mennék!-kezdett el a szokásosnál hangosabban beszélni hozzánk, alsó ajkamba haraptam egy kicsit és kissé elszégyelltem magam. Tudom, hogy én vagyok "itthon" ő pedig a vendég, de akkor is, nagyon rossz érzés, amikor mást látsz enyelegni, ezt én jól tudom, ezért is lett bűntudatom miatta.
-Bocs Ash!-ennyit nyögött ki barátom, mire Ash felhökkent és seprűt kezdett el keresni, mivel az a nagy csattanás amit hallottam az egyik pohár volt, ami a padlón végezte összetörve. Felálltam Eric csípőjéről, majd oda mentem Ashleyhez. Tudom, hogy nagyon szar neki, hogy én együtt vagyok Erickel, mivel ő elvesztette a barátját és azóta nem nagyon pasizik, nehéz neki nélküle és ezt nagyon sokszor említi neki. Talán ezért lesz neki még nehezebb a drog ellen küzdenie.
-Látom nem vagy valami jól!-mondtam miközben össze szedtük az üveg darabkákat a földről és a nagyobb darabokat egyesével dobtam a kukába.
-Hogy lennék Kend?! Mit vártál? Azt, hogy néhány nap alatt, már tök jól leszek és minden gondom elszáll?-már megint ideges lett, csak úgy felkapja mindenen a vizet, nem túl kellemes vele most a társalgás.
-Jó, nyugi, ne legyél már ennyire befeszülve mindenen!-mondtam neki és én rá bólintottam egyet, mire ő is ezt tette és elhúzta a száját, ami egy olyan "bocs" üzenetet küldött felém.
-Bocsi, csak annyira...nem is tudom, milyen érzésem van!-rázta meg a fejét és felült a pultra, de amikor megtámaszkodott az asztalon láttam mennyire remegnek a kezei.
-Tudom milyen rossz. Nekem nem kell magyaráznod!-mosolyogtam rá biztatás képen, muszáj kitartania és tudom jól, hogy ő is végig fog tudni menni azon az úton, amin én mentem.
-Csajok, Alex kérdezi, hogy megyünk-e velük bowlingozni?-sétált be Eric hozzánk és közben szokás szerint a telefonját böngészte miközben beszélt hozzánk.
-Elmegyünk!-mondtam hirtelen, mire egyszerre kapták rám a fejüket. Ashley értetlenül nézett rám és nem értette, hogy miért válaszoltam ilyen hirtelen, mivel még normálisan át se tudta egyikönk se gondolni, Eric pedig olyan "ezt te se mondod komolyan" fejet vágott.
-Biztos?-kérdezte barátom halkan, úgy hogy épp csak meghalljuk. Én pedig elmosolyodtam és bólintottam.
-Igen, elmegyünk egy kicsit kikapcsolódni, az mindig jó!-mondtam, és közben lazán megvontam a vállam.
-Nekem nincs hozzá kedvem!-ingatta meg a fejét Ash, mire én felhúzott szemöldökkel meredtem rá néhány pillanatig.
-Oh, hidd el van kedved hozzá és el fogsz jönni!-kacsintottam rá, mire ő a tenyerébe temette egy pillanatra az arcát és egy hatalmasat sóhajtott, csak hogy én is érezzem mennyire nem akarja ezt.
-De jó, hallgathatom megint Edint!-sóhajtott újra, majd lepattant a pultról és beviharzott a szobájába. Néhány percig csönd volt és Erickel se szólaltunk meg, majd kivágódott az ajtó és vissza trappolt hozzánk Ashley.-Drága Kendall, nincs itt semmi ruhám amit feltudnák venni!-tette csípőre a kezét, mire nekem mosolyra görbült a szám széle.
-Tényleg!-nevettem fel kínosan.-Ezt elfelejtettem!-tettem hozzá és a lányra néztem.
-Ha kell elviszlek hozzád néhány cuccért!-ajálkozott fel Eric, mire bólintottunk.
-Akkor induljunk!-pörgött fel egy kicsit Ash is, látszott rajta, hogy kicsit izgatott lett a bowlingozás miatt, és igazából ennek örültem, mert ő igazából ilyen, és nem akarom, hogy depressziós legyen. De az biztos, hogy minden nap ingadozni fog a hangulata, így nem lehet majd rajta kiigazodni és nem lehet tudni, hogy valamelyik tettének, mi lesz a vége.
-Köszönöm!-léptem Eric elé, hogy egy rövid csókot adjak neki, de Ash megragadta a pulcsiját és húzni kezdte a bejárati ajtó felé.
-Szia Kend!-nézett vissza rám, mire én elmosolyodtam és megráztam a fejem. Ilyen is csak Ashley lehet!
Amikor becsukódott az ajtó rögtön a nappaliba mentem és a laptopomon kezdtem ügyködni. Legelőbb össze írtam Eric barátainak és ismerőseinek a nevét egy listában, amit kis formázgatás után átküldtem Kylienak, és a végén megemlítettem neki, hogy bowlingozni megyünk és ha van kedve jöjjön. Ez után pedig lakások után kezdtem kutatni. Sokszor az ajtó felé kaptam a tekintetemet, hogy lássam még mindig nincsenek itthon, de szerencsére még volt néhány szabad percem. Kylie hamar vissza is üzent, amibe leírta, hogy természetesen jön az esti szórakozásra és még néhány lényegtelen dolgot szokásához híven, na meg azt, hogy intézkedik már a titkos fellépő miatt, amit Eric bulijára akar meghívni, viszont nem árulta el, hogy ki az, mert nem akarja hogy beleéljem magam. Ez a fajta inkább ő, de mindegy, ő intézi ezért inkább nem szólok bele.
-Itt is vagyunk!-jött be barátom hozzám egy táskával a vállán, amit Ash el is vett tőle, majd eltűnt. Gyorsan kiléptem mindenből és egy üres oldalt nyitottam meg.-Te meg mit csinálsz itt?-tette fel nekem a kérdését és lehajolt hozzám az elmaradt csókjáért.
-Csak Kyliet elhívtam szórakozni!-mosolyodtam el, mire ő levágta magát mellém.
-Muszáj volt ugye?-kérdezte, mire én hevesen bólogatni kezdtem.
-Hát persze, a nővérem!-néztem oldalra rá és a laptopot vissza tettem a helyére.
-De ugye, ha kötegszik majd velem, akkor mellém állsz?-hogy lehet ilyet kérdezni tőlem. Nem is volt sok válaszom rá, csak teljes komolysággal bámultam az arcát, és szerintem látta rajtam, hogy nem volt valami jó ötlet, a kérdés amit feltett.
-Megyek készülődni!-hirtelen pattantam fel és bementem a szobába. Ez most komolyan megtörtént? Tényleg megkérdezte? Olyan volt ez a kérdés, mintha az akarná, hogy válasszak közte és a nővérem között. Ilyen kérdést nem szabad feltenni, se nekem, se pedig másnak. Eléggé gonosz volt tőle, nem is tudtam rá válaszolni. Örülnék, ha végre vége lenne a köztük lévő állandón piszkálódásnak. Mindig valaki elkezdi és akkor egész nap az ők vitatkozásukat kell hallgassam. Még azt is kinézem Kylieből, hogy direkt elmondja Ericnek a titkos tervünket, csak azért, hogy piszkálni tudja őt ezzel is. Mert Eric nagyon tiltakozik a buli ellen, de engem meg őszintén nem érdekel ez. Nem minden nap 22 éves az ember, muszáj megünnepelnie ha akarja, ha nem. Nincs választása, és tudom jól, hogyha nem szerveznénk neki bulit, akkor a fiúk csalnák el valahová partizni ezért jobb így, hogy biztosan tudjuk, hogy egy hatalmas buli lesz. 
A gardróbba mentem és gyorsan keresgélni kezdtem valami ruhát a ma estére. Nem akartam elegáns lenni, inkább valami laza cuccot akartam, mert egy bowlingozáshoz nem nagyon illik a miniruha és a magassarkú. Amit össze szedtem az egy fekete csőnadrág volt, krém színű ing, amire egy farmermellényt készítettem ki, valamit egy fekete bakancsot, néhány karkötőt és egy fekete táskát.

Gyorsan elvonultam zuhanyozni, és hajat is mostam. Amikor kész lettem törülközőt tekertem magamra, majd gyorsan megszárítottam a hajamat. Próbáltam sietni, mivel tudom, hogy Edu utálja amikor kések valahonnan. Amikor kész voltam a hajammal, gyorsan felöltöztem és utána már csak a smink maradt hátra, amivel kicsit több időt töltöttem, mint aminnyit szántam rá.

-Basszus!-forgolódtam össze vissza a szobában mivel nem találtam a parfümömet, de aztán végül megtaláltam egy egyik polcon, csak tudnám, hogy került oda. Fújtam magamra egy kicsit, majd felvettem a bakancsomat és a karkötőket. Bele dobáltam néhány fontos dolgot a táskámba, majd gyorsan még megnéztem magam a tükörbe és bevettem egy mentolos rágót. Aztán rohantam is ki a nappaliba, és persze még senki se volt kész, ezért leültem egy bárszékre és vártam....