37. fejezet

Sziasztok

Itt is vagyok szeptember első fejezetével, elkezdődött az iskola és sokak (mint én) vissza ültek az iskolapadba. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre kevesebb időm lesz az írásra, mivel nagyon sokat kell ebben az évben tanulnom, ezt remélem meg tudjátok érteni. De persze mindig megpróbálok majd írni és bloggal foglalkozni. Talán kicsit rövidebbek lesznek a fejezetek, de ettől függetlenül megpróbálok minden héten legalább egy új részt hozni vagy ha olyan jó ihletem van akkor talán többet is. 

Remélem ez a rész s elnyeri a tetszéseteket. Siettem vele, de remélem, hogy nem lett nagyon összecsapott, mert nagyon igyekeztem vele. Néhány kominak nagyon örülnék és köszönöm a folytonos támogatást Moncsi-nak. 

Jó olvasást és mindenkinek nagyon sikeres tanévet kívánok!

Puszi: Milly

37. fejezet: „Sehol sincs nyugtom...”

Az emberek csak gyűltek és gyűltek a földön heverő test köré és mindenki mozdulatlanná vállt. Én is teljesen ledermedtem. Hogy történhetett ez? Miért most? Sehol nincs nyugtom. Bárhová megyek, mindig történik valami. Miért kell állandóan történnie valaminek? Én csak egy átlagos kiruccanást akartam, a szerelmemmel, erre meg ez történik.

Megindultam, hogy oda megyek a férfi holttesthez, de Eric megfogta a csuklómat és vissza rántott magához.

-Oda kell mennem!-mondtam és hátra néztem egy pillanatra, de ő megingatta a fejét.

-Nem mehetsz oda, mert akkor a rendőrök bevisznek és azt nagyon nem szeretném!-mondta, mire én újra hátra pillantottam a testhez.-Mennyünk!-mondta, mire én vissza fordítottam rá a fejemet.

-Nem hagyhatjuk itt!-mondtam és éreztem a nagy gombócot a torkomban.

-Dehogynem, gyere!-mondta és elindultunk vissza a hotelbe.

Amikor felértünk rögtön levágódtam a kanapéra. Mellém leült Eric és magához húzott. Fejemet a mellkasára hajtottam és hallgattam egyenletes szívverését.

-Ez is az én hibám!-szólaltam meg hirtelen és felnéztem tökéletes arcára.

-Miért lenne a te hibád?-nézett le rám és közben a hátamat simogatta, a gerincem mentén, hogy ezzel is nyugtasson.

-Egy kicsit nekem gyanús az, hogy pont akkor történt ez, amikor pont ott voltunk. Szerintem ennek köze van Ewenékhez. Biztos vagyok benne. Talán jelet akartak adni, hogy tudják itt vagyok és bosszút akarnak állni. Még itt se képesek nyugtod hagyni!-mondtam és fejemet felemeltem mellkasáról.

-Akkor talán a repülős dolognak is köze volt hozzá?-kérdezte tőlem. 

-Szerintem igen!-néztem üres tekintettel a falat.

-Ne rágd magad, nem te vagy a hibás. Nem tehetsz arról, hogy ennyire őrültek és mindenkit ki akarnak végezni, aki a közeledben van, csak azért, hogy tudd, ők bosszút akarnak állni. Ez beteges dolog, nem normálisak!-mondta, mire bólintottam és törökülésbe ültem.

-Jó, csak ilyen értelembe miattam halnak meg ezek az emberek, akik semmiről sem tehetnek. Mindenki veszélyben van miattam, azért mert én rábélyegeztem az életére azzal, hogy börtönbe küldtem!-mondtam, mire elhúzta a száját.-Sehol sincs nyugtom, amíg ezek szabadon vannak, minden fel van borulva és bárkinek baja eshet!-mondtam és ekkor beugrott, hogy fel kéne hívjam Kyliet valamit Asht is meg kéne próbáljam. Felpattantam a helyemről, amit Eric is figyelemmel követett. Elvettem a táskámat és belőle a telefont. Először tárcsáztam Asht, de még mindig nem vette fel. Kezdek tényleg kétségbe esni.

-Nem veszi fel?-kérdezte, miközben újra próbáltam. Megingattam a fejemet és abba hagytam a hívását. Kyliet kihangosítottam és vissza bújtam barátomhoz.

-Szia!-köszöntem neki és a telefont a kezemben tartottam.

-Na helló, most te aggódsz miattam?-kérdezte felnevetve.

-Igen, eléggé, tudod volt egy kis történés kint a sétányon!-mondtam és láttam magam előtt, hogy teljesen elképedt.

-Na mi volt már megint?-kérdezte, mire én gyorsan és lényegre törően elmondtam neki azt ami történt.-Na bazd meg honnan tudták meg, hogy oda mentek?!-kelt ki magából kicsit hangosabban és láttam magam előtt, hogy fel-le járkál idegességében.

-Szerinted én tudom? Ne is válaszolj! Mert nem, de az biztos, hogy valaki itt van és talán azt is tudja, hogy most itt vagyok!-mondtam és kinéztem az ablakon. Próbáltam megszabadulni attól a libabőrős érzéstől, hogy valaki figyel engem, bár be kell valljam magamnak, ez nem teljesen sikerült.

-Ez furcsa, mert csak miattad mentek el Koppenhágába...ez nem Drewre jellemző!- igazat adok neki. Drew egy lusta állat, csak akkor megy el valahova ha nagyon muszáj, vagy ha épp ő akar nagyon váltani a környezetén.

-Igaz, de ez azt jeleni, hogy vagy Ewen van itt vagy valamelyik emberük!-mondtam, mire Eric is megszólalt.

-De az is lehet, hogy valami miatt jöttek ide és megtudták, hogy mi is itt vagyunk!-vetette fel az ötletet, mire én bólintottam és csettintettem egyet az üres kezemmel.

-Kezded érteni ezt a fajta gondolkozás, okos!-mosolyodtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára.

-Fel kell vennem veletek az ütemet, mert ha nem tenném akkor nem értenék semmit!-vonta meg a vállát és édesen rám mosolygott.

-Oké, látom magam előtt, hogy most mit csináltátok, fejezzétek be és komolyodjatok meg!-ez nagyon furcsán hangzik az ő szájából. Valaki nagyon féltékeny.-Mit szeretnétek, mit csináljak?-szólalt meg újra nővérem.

-Először is próbáld meg elérni Ashleyt, mert én nem tudom. A másik pedig, hogy ne csinálj semmit. Ha miattam vannak itt, akkor meg fognak keresni. Ha nem miattam, akkor békén fognak hagyni és majd amikor vissza megyünk elintézzük a dolgot!-mondtam neki, mire ő csak hümmögött egyet válasz képen.

-Egyébként miért vagy olyan biztos abban, hogy ők azok?

-Tényleg, ez én se értem!-csatlakozott Eric is. Jaj, ne már, hogy neki ad igazat ő is és nem nekem! Na ezt nagyon utálom...

-Nem vagyok biztos benne, csak megérzés!-vontam meg a vállam.-És általában a megérzésem nem szokott csalni!-tettem hozzá.

-Jó, ez is igaz. Na bocsi megyek, mert dolgoznom kell, vigyázzatok magatokra, puszi!-mondta és már ki is nyomta. Az biztos, hogy sietett, mert még az elköszönésünket se várta meg. Milyen kedves!

-Nehogy elkezdj azon agyalni, hogy kaphatnád el őket, mert akkor utazunk tovább!-nézett rám komolyan barátom, mire én össze szorítottam az ajkaimat.

-Miért ismersz ennyire?-tettem fel a költői kérdést, majd felálltam és besétáltam a hálószobába. Felnyitottam a bőröndömet, majd a ruhák alatti rejtett zsebbe dugott fegyveremet kivettem és megtöltöttem, majd felhúztam. És ekkor megköszörülte a torkát Eric. Mindig olyan jókor kell bejöjjön. Oda néztem és láttam, hogy az ajtófélfának volt dőlve és engem nézett. Irtó szexy volt, de ezt a gondolatot most el kellett hessegessem a fejemből.

-Kérem?-tartotta ki a kezét és eltolta magát az ajtótól, majd lassan felém sétált.

-Nem!-mondtam határozottan, de ez néhány pillanat múlva kissé meginogott bennem, amikor Eric egyre közelebb lépett, én pedig hátrálni kezdtem, majd végül a falhoz értünk és ő volt jobb helyzetben. Ezek a rohadt falak, mindig rossz helyzetbe hoznak. 
Egyik kezével a falat támasztotta a másikkal pedig kivette a kezemből a fegyvert. Meg se próbáltam ellenkezni, mert tudtam, hogy úgy is ő győzne és kényszert éreztem arra, hogy inkább hagyjam, hogy elvegye.

-Könnyen feladtad!-döntötte kicsit oldalra a fejét.-Ez nem rád vall!

-Nincs esélyem ellened!-vontam meg a vállamat, mire elmosolyodott.

-Ebbe nem kötök bele!-mondta, majd ajkaimra hajolt. Még utoljára felnézett a szemembe, majd falni kezdte ajkaimat. Kezéből eldobta a fegyvert, ami hangos koppanással a földre ért. Egyik kezét a derekamra vezette, a másikkal pedig a hátamat simogatta. Bele túrtam sötétbarna selymes hajába és amennyire csak tudtam közel próbáltam tartani magamhoz. Ajkai tökéletesen mozogtak enyémekkel és nyelve benyerést nyert a számba. Hirtelen felkapott az ölébe én pedig reflex szerűen dereka köré fontam lábaimat. Éreztem, hogy egyre szenvedélyesebben csókol és azon vettem észre magam, hogy az ágyra fektetett és felém kerekedik. Az érzelmeim iránta egyre csak nőnek, és nem tudok ellenállni neki. A kísértés egyre nagyobb, hogy elkövessük a Nagy bajt. Egyik kezemmel elkezdtem egyre fentebb tolni a pólóját, amit ő egy pillanattal később lekapott magáról, így elém tárult tökéletesen kidolgozott felsőteste. Kezemet végig vezettem rajta, majd újra csókba forrtunk össze. Változtattam a helyzetálláson és én kerültem felülre, mire ő bele mosolyodott a csókunkba és egyik kezét a fenekemre vezette. Egy pillanatra se akartam elválni tőle, annyira jó érzés ilyen közel tudni magamhoz. Csak egy pillanatra kellett arra gondoljak, hogy elszakadok tőle és már is egy hatalmas ricsaj csapta meg a fülemet. De úgy látszik nem csak én hallottam, mire Eric is észre vette. Elhúzódtam tőle és kiegyenesedtem. Egy ideig hallgatóztam, majd felálltam Ericről és kimentem az erkélyre. Kint azt láttam, hogy ütközött két kocsi meg egy mikrobusz. Kicsit megnyugodtam, hogy nem lőttek le senkit megint, de mégis zavart, hogy ezt történt. Már a második durva történés ezen a napon, úgy látszik nekem nagyon nem ez a szerencsenapom. Nagyon sokan kétségbe estek és próbálták az autókból kiszabadítani a bennrekedt embereket. És ekkor kigyulladt az egyik kocsi, és hatalmas lángok borították el az egész járművet.

-Eric, hívd a tűzoltókat!-kiáltottam be, majd be is mentem gyorsan.

-Mi történt?-kérdezte és a telefonján tárcsázta a számot.

-Baleset, és kigyulladt az egyik kocsi. Gondolom a benzin miatt!-mondtam, mire a fülemhez nyomta a telefont, hogy én beszéljek. Gyorsan elhadartam a dolgokat, majd utána az ágyra dobtam a telefont. Addig Eric vissza kapta magára a pólóját, majd kiment az erkélyre és ő is megnézte a lent zajló eseményeket. Én inkább nem mentem ki teljesen, csak az ajtónál megálltam. Hallottam a szirénákat, meg a hangosan üvöltöző embereket. Szörnyű érzés volt, hamar megérkezett a tűzoltóság, meg a mentők. Eloldották a tűzet és utána megpróbálták kimenteni a bent ragadtakat.  Majd megérkezett a rendőrség is. Itt úgy éreztem inkább be megyek. Elmentem egy nyugtató zuhanyt venni, majd utána felkaptam a pizsamámat, ami egy francia bugyi volt és egy rám kicsit nagy póló, a zárat hangosan nyitottam ki, majd a hálóban találtam magam. Eric ép akkor jött be az erkélyről és tekintete megállapodott rajtam. Oda jött hozzám és megcsókolt, majd elküldött aludni. Csak bámultam a plafont, amikor nyílt a fürdő ajtó és Eric lépett ki rajta.

-Te még nem alszol?-kérdezte, mire én megingattam a fejem. Elmosolyodott, majd bemászott mellém. Átöleltem a derekát és a fejemet a mellkasára helyeztem.

-Jó éjszakát!-mondtam és lehunytam a szemem.

-Jó éjt!-mondta, majd megpuszilta a homlokomat. Egy ideig még a mai dolgok jártak a fejemben, és nem tudtam elaludni, de végül egy idő után, csak sikerült az álom világának magával ragadnia...

Ewen szemszöge

A telefonom el kezdett villogni az asztalon. Jó barátom, Drew neve jelent meg rajta.

-Anna, add ide a telefont!-szóltam „barátnőm”-nek, igaz, hogy csak az asztal másik végében volt, de jó volt kicsit kihasználni, hogy ő is itt van. Már fel is pattant és oda adta nekem a telefont, majd egy csókot nyomott a számra. Szőke haját hátra tűrte a füle mögé, majd vissza sétált a kanapéhoz, én pedig kiélvezhettem szép formás alakját, amit csak egy falat fehérnemű takart.

-Mi van haver?-szóltam bele a telefonba kissé ingerülten, közben pedig a laptopomon nézegettem a szállítási időket.

-Kendall van!-mondta, mire én rögtön felkaptam a fejem a név hallatára.

-Mi van vele?-kérdeztem és össze szűkítettem a szemem, persze nem volt képes arra, hogy magától elmondja ezért kellett kérdeznem.

-Itt van, és pont akkor volt a közelben amikor elsütöttük a fegyvert!-mondta, mire én nagyot sóhajtottam.

-Hogy ti mekkora egy barmok vagytok. Komolyan semmit nem lehet rátok bízni? Miért sütöttétek el a fegyvert, ha láttátok, hogy ott van?-kezdtem el kiabálni. Igen is felhúzott ez az idióta. Ha Kendall rájött, hogy ott vannak sok esély van arra, hogy megtalálja őket. Annak pedig nem lesz jó vége. De mivel nagyon okos kislány ezért biztos vagyok benne, hogy tudja, mi voltunk azok. Néha azt kívánom bárcsak ő is egy olyan bugyuta liba lenne, mint ez a szőke lány a házamban. Csak sajnos ő egyáltalán nem ilyen.

-Nyugi haver, nem látott meg minket és a kis popsztárka is ott volt vele. Igazából meg a lövés után láttuk meg!-mondta és tök nyugodt volt a hangjából ítélve.Jó, hogy legalább ő ilyen tud lenni. Ha én lettem volna ott biztos megölök valakit.

-Ooo...szóval Saadeval ment oda, és nem azért mert megtudta, hogy készülünk valamire. Ez már jó dolog. Mégsem olyan rossz, hogy ott a popsztár. Legalább elvonja a figyelmét és nem ránk koncentrál. Holnap induljatok vissza!-mondtam az elehély lágyabb hangon, majd a végén határozottan és mind e közben egy ördögi mosoly jelent meg az arcomon.

-Holnap délutánra már otthon leszünk!-mondta, mire én szó nélkül kinyomtam a hívást. Szóval Kendall nincs itthon...Saadeval van elfoglalva. Stockholm végre újra a miénk, egy ideig azt csinálhatunk amit akarunk. És ő nem tud ellene semmit tenni. Mióta erre várok, végre eltűnt Kend a szemünk elől. Igaz, ha velünk lenne és nem ellenünk, sokkal jobban járna mindenki, de így se rossz. Azt hiszem, meg is van az új terv amit végre fogunk hajtani Drew-vel karöltve. Én szenvedtem a lány miatt, itt az ideje, hogy ő is szenvedjen. Azt akarom látni, hogy fáj neki és sír. Ez okozná nekem a legnagyobb örömöt, talán még ki is nevetném. De megölni nem fogom....csak talán kínozni. De ez a kettő között nagy a különbség...

Kendall szemszöge

Másnap reggel 08:56

Reggel teljesen kialudva ébredtem. Szemeimet kinyitottam és a mellettem békésen szuszogó popsztárra néztem. Annyira jó érzés mellette felkelni, és olyan édes.

-Élvezed azt, hogy nézel és nem hagysz aludni?-nyitotta ki szemeit hunyorogva.

-Nem is tudtam, hogy ébren vagy!-mondtam és megsimítottam az arcát.

-Hát pedig felkeltem a horkolásodra!-mosolyodott el, mire én értetlen fejet vágtam.

-Nem is horkolok!-mondtam, mire végre teljesen kinyitotta a szemeit.

-Tudom, csak mondani akartam valamit!-vallotta be és megrántotta a vállát. Lassan felültem és elvettem a párnámat.

-Én meg csak úgy a fejedbe vágom ezt!-mondtam és meglendítettem a párnát. Először csak eltátott szájjal meredt rám, én pedig kiöltöttem rá a nyelvemet. Hamar én is a fejembe találtam egy párnát, ő pedig csak nevetett rajtam, mivel váratlanul ért és nem voltam rá felkészülve elég furcsa fejet vághattam. Elképzelem, tényleg röhejes lehetett.
-Nem vicces!-mondtam majd vissza csaptam. Haja aranyosan a szemébe lógott és már épp csapott volna vissza, de én elugrottam előle és felpattantam az ágyról. Oda ballagtam a bőröndömhöz, de még mielőtt a ruháimat válogattam volna tekintetem a földön heverő fegyveremre tévedt.-Ez újra hozzám került!-emeltem fel és a barátomra néztem.

-Úgy se fog kelleni!-mondta, mire én megvontam a vállam és az éjjeli szekrényre tettem. Kiválogattam a cuccaimat, majd bevonultam a fürdőbe. A biztonság kedvéért bezártam az ajtót és amikor ezt Eric meghallotta felnevetett. A gyors zuhanyozás után magamra kaptam a cuccaimat. Feldobtam egy alapsminket, és felkaptam végül magamra a fekete félcipőmet és a farmerdzsekimet. Hajamat kifésültem, majd a tetejét kicsit feltupíroztam utána pedig mindkét oldalról egy-egy tincset hátra fogtam egy csattal.

Megmostam a fogam és végül egy kis szájfényt tettem fel, majd kimentem. Eric eléggé feltűnően végig nézett rajtam, majd elmosolyodott és alsó ajkába harapott.

-Ez azt jelenti, hogy tetszik amit látsz, vagy röhejes?-tártam szét a kezeimet választ várva.

-Egyértelműen az első!-mondta és pajkosan megnyalta ajkát.

-Akkor jó!-mosolyodtam el, majd ő is elment a fürdőbe én pedig addig össze készítettem a táskámat. Kihasználtam az alkalmat, hogy Eric nem volt ott és becsempéztem a táskámba a kalibert. Hiába nincs szükség rá, és tudom jól, hogy nem fogom használni, de attól még jó érzés magamnál tudni. Kimentem az erkélyre és csak bámultam ki a fejemből. Rossz volt körül nézni, mivel a tegnapi baleset jutott eszembe. Talán annak is én vagyok az oka? Nem...vagy igen? Semmit nem tudok. Össze vannak kuszálódva a dolgok a fejemben, nem tudok semmiben dönteni, olyan mintha másnapos lennék. Csak a veszélyt látom mindenhol, nem akarom, hogy az emberek az én tetteim miatt haljanak meg. Akik a közelemben élnek, mind veszélyben vannak és bármikor áldozat lehet bárki. Pedig nem tett semmit. És talán a legnagyobb veszélyben Kylie és Eric van. Ericet már rég óta meg akarták szerezni maguknak, Kyliet pedig szintén. Nem engedhetem, hogy bármi bajuk legyen, csak az a baj, hogy míg ezek szabadlábon vannak azt csinálnak amit akarnak és megállíthatatlanok. Kezd minden elfajulni. Érzem, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége. És az is biztos, hogy egy hamar nem tudjuk lerendezni a dolgokat. Ez egy hosszú folyamat lesz...amit hamarosan el kéne kezdeni. De hogyan? Semmi összképem nincs arról, hogy mi fog kisülni a tervünkből. Tudom jól, hogy ha kell kijátszanak minket. Ők sokan vannak és mind ellenünk. Egy biztos...ha kell én bármit megteszek azért, hogy a szeretteim ne sérüljenek meg. Így is annyi szörnyű dolog van körülöttük miattam.

-Drágám, gyere!-kiáltott ki nekem barátom, aki a nappaliban állt és a Tv-t bámulta. Oda sétáltam mellé és megálltam.

-Tessék?-kérdeztem, mire a Tv felé bökött.

„Tegnap este felé lelőttek egy banki igazgatót a parti sétányon. Az emberek teljesen felháborodtak és nem értik miért történt az eset. Állítólag egy sorozatgyilkos vagy egy orrvadász tehette ezt. A gyilkost körözik és a rendőrség megkér mindenkit, hogy aki gyanús dolgokat lát jelentse náluk. A férfinek sem alibije sem pedig adóssága nem volt, hogy a miatt történt volna, de abban biztosak lehetünk, hogy a férfi is tett valamit ami ennyire felhúzta a zaklatókat. A felesége szerint több titkos levelet és fenyegetést kapott már a férje, de egyikőjük se tudta, hogy kitől vagy épp miért. Ha bármi többet megtudunk az esti adásban értesítjük önöket!”- hangzott el a az adásban. Szóval Drewék már fenyegették a férfit. De ki volt az? Mit csinált? Annyi megválaszolatlan kérdés járt a fejemben, de egyikre se tudtam választ adni.-Meg kéne tudjam a pasas nevét és címét!-mondtam, mire Eric karba tette kezeit és oda fordult hozzám.

-Nem vagy te Koppenhágai helyszínelő, nem kell nyomoznod!-mondta, mire én elkaptam a tekintetem róla és vissza néztem a Tv-re.

-De akkor is érdekel..-szólaltam meg hirtelen és rá kaptam a tekintetem-..csak egy telefon hívás kell hozzá. Létszíves!-néztem rá könyörgően és mindkét kezemmel a pólója alját gyűrögettem és szemtelenül közel hajoltam hozzá.

-Jó, de gyorsan és a mai napon nem akarok többet ezzel foglalkozni!-mondta, mire én elmosolyodtam és megöleltem.

-Juuj, köszi!-nyomtam egy gyors csókot a szájára, majd berohantam a szobánkba és a telefonomért kutattam. Amikor megtaláltam gyorsan kikerestem Annabel telefonszámát.

-Szia Kend, rég beszéltünk!-vette fel a telefont a lány.

-Szia, igen. Csak egy kis szívességet szeretnék tőled kérni!-húztam el a számat. Közben Eric az ajtófélfának dőlt félig és fejét is neki döntötte. A kis hallgatózó! Elmosolyodtam rajta, de muszáj volt lenéztem a földre, hogy tudjak a telefonálásra koncentrálni.

-Na mondjad!-sóhajtott egy kicsit, de ez nem megterhelő sóhajtás volt hanem valami más, de nem tudtam magamnak megválaszolni azt, hogy milyen.

-Hallottál már a Koppenhágában lelőtt fickóról? Ami tegnap történt!-kérdeztem, mire egy „aha”-val válaszolt.-Na róla kéne nekem néhány dolgot kiderítened ha van időd és átküldeni e-mailben. Létszíves, nagyon fontos lenne!-mondtam, mire már hallottam is, hogy pötyög valamit a gépen.

-Oké, szerintem délután már el is küldöm. Van egy kis munkám, de utána kutatok neked néhány dolgot!-válaszolta kicsit halkabban, gondolom bement valaki hozzá. Sóhajtottam egyet, majd elmosolyodtam egy picit.

-Nagyon köszönöm, majd egyszer meghálálom!-nevettem fel kínosan.

-Nem kell, örülök, hogy tudok neked segíteni. Hiányzol innen a csapatból!-mondta, mire elmosolyodtam.

-Nekem is hiányoztok, de már nem fogok szerintem soha oda vissza menni!-mondtam, és láttam magam előtt, hogy lebiggyeszti a szája sarkát.

-Tudom, na mindegy majd egyszer megbeszélhetnénk egy találkozót, nagyon jó lenne!-mondta kissé jobb kedvre derülve.

-Oké, persze, na most bocsi de mennem kell, szia!-mondtam, majd miután ő is elköszönt letettem. Örültem, hogy ezt is el tudtam intézni és kedves Annabeltől, hogy segít nekem. Egy igazi jó barátnő. Elmosolyodtam, majd vissza tettem a telefonomat a táskámba és fel vettem a kezembe.

-Kit hívtál fel?-kérdezte Eric, utána fordulva, mivel én mellette elmentem ki a nappaliba. Magára kapta a dzsekijét és közben engem fürkészett.

-Emlékszel a rendőrségen arra a csajra?-kérdeztem, mire ő össze szűkítette szemeit.-A recepción!-tettem hozzá.

-Valami rémlik!-vonta meg a vállát, én pedig megingattam a fejem.

-Mindegy, őt hívtam fel, és délután talán már olvashatom is a kiderített cuccokat!-mosolyodtam el.

-Az jó, de nem fogod olvasni ma az biztos!-mondta és nekem ekkor jutott eszembe, hogy megígértem neki.

-Tudom, nem fogom!-mondtam, majd megfogtam a kezét és kihúztam a hotelszobánkból.

-Úgy se fogod kibírni, hogy ne nézd meg!-suttogta a fülembe.

-Dehogynem!-mondtam és rá pillantottam.

-Bármire fogadok, hogy nem bírod ki, hogy addig ne nézd meg míg itt vagyunk!-mondta, mire én felvontam a szemöldököm. Igen, Eric? Biztos vagy te ebben? Szerintem nem gondolta át teljesen, hogy mire is akar fogadni.

-Na akkor fogadjunk!-mondtam és közben beszálltunk a liftbe.-Ha én nyerek, akkor amikor haza mentünk 2 napig el kell játszd Kylieval, hogy együtt vagytok!-mondtam, mire teljesen elképedt, nekem pedig hatalmas mosoly jelent meg az arcomon.

-Ebbe nem megyek bele, a nővéred őrült, bármire képes abban a 2 napban!-ingatta meg a fejét.

-Ooo...nyugi, élvezni fogod!-kacsintottam, majd elindultam ki a liftből, amikor kinyílt az ajtó.

-Oké, ha én nyerek akkor 2 napig együtt kell lakjál Eddel és Alex-szel!-mondta, mire én először kicsit beijedtem. Nem akarok az a két idiótával eltölteni a két egész napot és hallgatni éjszaka a horkolásukat. Néhány óra alatt lefárasztanak nem, hogy 2 nap.

-Ez durva!-mondtam és oldalra néztem rá.

-Miért és amit te adtál nekem az nem?-kérdezte, mire én kicsit felháborodtam.

-Egyszer már úgy is csináltatok ilyet, nem fog olyan nehezen menni!-mondtam, mire ő féloldalasan elmosolyodott.-Mit mosolyogsz?-kérdeztem, mire megvonta a vállát.

-Te még mindig fent vagy akadva azon az ügyön?-kérdezte gyanakvóan, mire én kicsit megigazítottam a hajamat és a talajt kezdtem el tanulmányozni. Nem akartam ide kilyukadni, de tényleg még mindig zavar az, hogy volt egy idő amikor a nővéremmel csinálták azt, amit most mi. Elég zavaró és nagyon rossz. Olyan mintha egy kicsit a Vámpírnaplókba érezném magam, csak annyi az egész, hogy itt én vagyok Damon, Kylie meg Stefan és Elena pedig Eric. Huuh...kicsit furcsa felhozatal, de valami ilyesmi képen érzem magam. Valamiért azt érzem, hogy talán Kylie még érez valamit a popsztár iránt és lehet, hogy fordítva is ez van.

-Egy kicsit!-válaszoltam végül halkan, és közben haladtunk tovább az utcán. Felnéztem és a tájat kezdtem el a tekintetemmel fürkészni. Mindent megnéztem, a fákat, a házakat és még a fejem felett elszálló galambokat is.

-Nem kell, az már nagyon régen volt. Veled vagyok most és nem vele. Különben is vele nem jártam, csak futó kaland volt!-vonta meg a vállát és végre méltóztattam rá nézni. Barna szemei megint elkápráztattak ahogy a nap miatt még jobban csillogott a szeme, teljesen egy másik időzónában vagyok amikor bele nézek a szemébe.

-Ettől függetlenül is eléggé kínos nekem. Kylie ismer téged, olyan dolgokat tud rólad, amiket én talán nem tudok, sok közös emléketek van, meg ilyenek és ez nekem furcsa!-hajtottam le a fejemet, ő pedig oldalról megölelt és nyomott egy puszit a homlokomra.

-Veled pedig már most nagyon sok emlékem van, és szerintem minden olyan dolgot tudsz rólam, amit Kylie tud. E miatt ne érezd rosszul magad, mert nincs miért!-mondta és kezét a derekamon pihentette. Nyomott még egy puszit az arcomra, én pedig elmosolyodtam rajta.

-Akkor most fogadunk vagy nem?-kérdeztem, mire ő felnevetett.

-Persze!-mondta és a kezét nyújtotta a felém amit elfogadtam.-Úgyis én nyerek!-mondta, mire én csak felhökkentem.

-Ne legyél olyan biztos benne, Saade!-mondtam és lenézően rá pillantottam. Kezét a vállamra tette, én pedig össze kulcsoltam kezemet az övével. Kis sétálás után úgy döntöttünk, hogy beülünk kajálni egy étterembe és utána folytatjuk a városnézést. Mivel még eléggé korán volt, így egy meghitt kávézót választottunk. Ahol én megittam egy forró olasz kávét és egy muffin ettem mellé. Eric maradt a mézes teánál, azt mondva, hogy ezzel is ápolja a hangszálait. Úgy látszik tényleg nagyon oda figyel, hogy ne betegedjen le és ez dicséretre méltó, mert én biztos nem tudnék ennyire vigyázni az egészségemre. Miután végeztünk, folytattuk az utunkat és tényleg nagyon, de nagyon megtetszett ez a város. Gyönyörű és nagyon kellemes hangulatú. Az emberek is nagyon kedvesek és sokan oda is mertek hozzánk jönni. Beszélgettek velünk, meg sok bókot is kaptam, ami tényleg nagyon jól esett és kicsit növelte az önbizalmamat. Örülök, hogy végül eljöttem ide Erickel, mert tényleg csodálatos ez a hely. El se akarok menni innen...