2013. május 15., szerda

18. fejezet

Sziasztok :D

Nemrég vettem észre, hogy körülbelül egy éve nyitottuk meg ezt a blogot Yoora-val. Akkor nem kezdtünk el semmit ide kitenni mivel nem volt semmi időnk és igazából az én felemről merszem se volt elkezdeni ezt a történetet. Azóta nagyon sok minden történt mivel már a 18. fejezetnél tartok ebben a történetben és több, mint 550-en látogatták meg a blogot. Nagyon-nagyon köszönjük és most ez miatt is teszem fel a következő fejezetet, ami eléggé fontos, mivel az egész történetben szerepe van és éppen ezért érdemes jól megjegyezni ami ebben történik. Egy kicsit sötétebb hangulatú rész de remélem, hogy tetszeni fog nektek. 
Jó olvasást :))
Puszi: Milly

18. fejezet: Beszámolás...


Reggel hulla fáradtan ébredtem, a nap már teljesen beárasztotta az egész helységet. Fejemre húztam a párnát, de rögtön kipattant a szemem és mikor észhez tértem, hogy mit is csináltam lekaptam a fejemről és felültem, majd zihálva kezdtem el kapkodni a levegőt. Milyen egy bolond vagyok, ilyeneket nem kéne csináljak, mert csak beijesztem magam. Egy jó ideig még ott ültem az ágyban, majd felkeltem és magamra vettem a fekete selyem köntösöm. Kikóvályogtam a konyhába, ahol Drew épp kávét főzött.
– Jó reggelt. Kérsz kávét?– nyújtotta felém a bögrét, mire én megingattam a fejem.
– Most nem kösz!-ültem le az egyik székre, majd csak néztem, hogy mit csinál. Leült és a laptopját ékezte el bámulni, de úgy, hogy még nem is pislogott.– Van valami baj?– kérdeztem, mire robot szerűen megingatta a fejét.
– Nem!-mondta, majd egy mozdulattal kikapcsolta a gépet és lecsukta a tetejét, majd bement a szobájába. Én csak néztem a hűlt helyét, ami maradt előttem, de nem értettem, hogy mi folyik, mondjuk ha ő úgy érzi, hogy jobb nem tudnom róla, akkor talán igaza van. Ki tértem volna arra a témára, hogy miért is segített a nővéremnek, hogy megtaláljon, de talán éppen ezért menekült el előlem most, vagy csak éppen hülye. Unalmamban nem tudtam mit kezdeni magammal, ezért inkább vissza mentem a szobámba és bekapcsoltam a Tv-t. Csak mentem csatornáról csatornára, de semmi nem kötött le, így inkább az Mtv-nél maradtam, ahol épp a Plain Jane ment. Igazából erre se voltam kíváncsi, de jobb, mint a többi baromság. Vagy 20 percig néztem ahogy dumálják a pasiját aki tetszik neki, majd leselkednek utána. Annak meg mi értelme? Én ilyeneket nem értek. Aztán persze jött a duma rész amikor már el vannak utazva és akkor flörtölést gyakorolnak...oké és itt lett elegem. Kikapcsoltam a Tv-t és vissza tértem a saját ki életembe, ahol engem nem sokkolnak le és most ebben a pillanatban az elrejtett fegyverek sem léteznek. Bementem a gardróbba és kiválasztottam néhány cuccot, ami végre nem hosszú nadrág és valami meleg felső, mert már elegem volt abból, hogy Svédországban és a környékén a helyeken mind olyan ruhákat kell hordanom. Egy idő után nagyon kényelmetlen, nem is értem, hogy mások hogy bírják annyi éven keresztül. Mondjuk igaz, hogy nem szeretek túlzottan nőies cuccokba lenni, de néha arra is szükség van.
A nagy gondolkozásom közben megnyitottam a vizet a zuhanykabinban és beálltam alá. Jó érzés volt ahogy a forró bőrömet kicsit lehűti a langyos víz, amit kb. 5 percen keresztül állítgattam, hogy tökéletes legyen. Egy törülközőért kinyúltam, amit kis tapogatózás után megtaláltam, majd elzártam a vizet és a testem köré tekertem. Hajamat egy másik törülközővel megtöröltem, majd a tükörhöz álltam. Hajamat kifésültem, majd lefagytam egy pillanatra mivel meghallottam Eric hangját valahonnan. Ezek már megint itt vannak. Fojtattam a fésülködést, majd gyorsan megszárítottam a hajam és legalább ezzel is húztam az időt, hogy ne kelljen ki mennem. Mikor végeztem észre vettem, hogy nagyon nem úgy száradt meg a hajam, mint ahogy én szerettem volna, szóval elő vettem a hajvasalót. Ilyenkor annyira örülök, hogy minden nekem játszik össze, hiszen rohadtul nincs kedvem kimenni főképp, hogy biztos vagyok benne, hogy Kylie is itt van. Amikor kész lettem a hajammal, magamra kaptam a ruhadarabokat, amiket behoztam. Feltettem a nyakamba a fekete keresztes nyakláncot, majd a fülembe a kis ékszert és utána a karkötőt. Felvettem a rózsaszín cipőmet, majd elkezdtem kicicomázni magam. Nem akartam agyon sminkelni magam, de mégis azt akartam, hogy jól fessek, na meg teljen az idő.


Amikor kész lettem, fújtam magamra a parfümömből, majd óvatosan kinyitottam az ajtót és át settenkedtem a szobámba ahol magamhoz vettem a telefonom, majd egy mély levegővétel után megindultam a nappaliba. Rögtön minden szem rám szegeződött és tudtam, hogy nekem most lesz végem.
– Jó reggelt!-követett tekintetével Kylie, én pedig a kanapéhoz sétáltam, majd feltettem a lábaimat és kényelmesen elhelyezkedtem.
– Szóval..miért jöttetek ide?-cikázott tekintetem a két emberen.
– Oh..ne aggódj nem csak mi jöttünk!-mondta Eric, aki az egyik fotelben ült és most is popsztárosan nézett ki, mint mindig, persze muszáj az imidzs.
– Akkor még kik?-kérdeztem vissza és össze szűkítettem a szemeimet, de igazából már sejtettem kik lehetnek azok.
– Tudom, hogy tudod!-válaszolta, mire én elmosolyodtam, de próbáltam vissza fojtani.
– Ez jól jött ki!-mondtam és egy párnát vettem az ölembe.- Egyébként igazad van, mert tényleg sejtem kik azok, deee inkább mond ki te!– válaszoltam neki és kissé oldalra döntöttem a fejem és vártam.
– De ha te tudod, akkor minek mondjam?!-tette fel a költői kérdést, mire én megforgattam a szemeimet.
– Oké, Edin és Ashley, jól gondoltam?-válaszoltam helyette, mire elmosolyodott és a térdeire könyökölt.
– Ügyes vagy!-fűzte össze ujjat és Kyliera nézett, aki csak bámult minket, de semmit nem szólt.
– Tudom, hogy haragszol rám, de igazból nem értem miért?-jaj, már kezdi is. Túl hamar elhatározta magát, ez nem vall rá, úgy látszik Eric jó hatással van rá talán megint történt valami közöttük és azért? Simán lehet, vagy csak az, hogy eljöttem ide. Talán kicsit beijesztettem.
– Jah szóval még azt se tudod, hogy miért? Azért, mert nem mondtad el!
– De Kend, te se mondtad el,  hogy mi folyik körülötted, csak azért tudom most is, mert már nem tudtál mit csinálni és felhívtál. Ha azt a lépést nem teszed meg, akkor talán még mai napig se tudnám!-emelte fel egy kicsit a hangját, mire én nagyot néztem. Nagyon rég láttam ilyennek és ez előtt se sokszor. Megértem, hogy haragszik rám a múlt miatt, de az annyira más dolog. Meg kell értse azt, hogy nekem is fáj az ami történt és neki nem fáj annyira azt, hogy nem mondtam el. Még mindig nem tudok róla könnyen beszélni róla, és soha nem is fogok. Szörnyű abba bele gondolni, hogy élnek még olyan emberek, akik hasonlókat éltek meg, mint én vagy éppen még rosszabbat. A szívem is meghasad, amikor meghallok egy olyan hírt, hogy már megint öngyilkos lett valaki. Néhány szótól már rosszul vagyok...nem bírom hallgatni, rögtön sebezhetővé válok és nem tudok ellene tenni. Sokan azt mondják az, hogy az idő minden sebet begyógyít. És mi van ha nem? Mi van ha pont nekem nem fogja? Abba bele halok, nem bírom ki azt, hogy életem végéig ezt kelljen átélnem. Tudom, hogy tennem kell azért, hogy elmúljon a szúró fájdalom, amit most is a mellkasomban érzek, csak azért akarok harcolni, mert boldog akarok lenni.
Egy ideig bámultam magam elé, majd eszembe jutott, hogy válaszolni kéne.
– Csak az a különbség közöttünk, hogy az én esetem kicsit komolyabbnak bizonyul, mint a tiéd, nem gondolod? Mert rólam tudtad akkor, hogy együtt vagyok Ewen-nel, és igen én is tudtam, hogy együtt vagy ezzel a hülye barommal!-mutattam Drew-re és azt vettem észre, hogy már nem fekszem, hanem ülök a kanapén.
– Köszi, ez kedves volt!– pofázott vissza nekem Drew csak az a baj, hogy ezt nem kellett volna, mert így is dühös voltam, de ő még csak rontott a helyzeten.
– Te inkább maradj csendben!-néztem fel rá és tenyeremet mutattam felé, hogy ahhoz beszéljen.
– Kendall, a te helyzeted komolyabb még a mai napig is, amiket teszel....az nem normális, főképp nem nálad. Kicsit vissza kéne vegyél!- ó szóval most ő próbál engem kioktatni, eddig le se szart és most meg azt akarja, hogy változzak meg, ez de kedves.
– Igen, ezt én is tudom!-mondtam már sokkal nyugodtabb hangon, de igazából nagyon feszült voltam.– Meg fogok változni, csak idő kell...muszáj lesz megváltoznom, tudom jól, csak nem olyan egyszerű, mint aminek látszik!-zavartan a hajamba túrtam és utána eligazítottam, hogy jól álljon.
– Tudom, hogy nem könnyű, de azzal az élettel, amit te most csinálsz, hidd el nekem, hogy még nehezebb. Abba kéne hagynod ezt a fegyveres cuccot!
– Hogy micsodát?-kérdezett egy oktávval magasabb hangon Eric. Na most buktam le. Fejemet elfordítottam és megingattam, szemeimet becsuktam és tenyerembe temettem az arcom, majd elvettem a kezeimet és a popsztárra néztem.
– Oké, hagyjuk ezt a témát. Nem haragszom rátok, csak kurva szarul esett, hogy nem mondtátok el!– mondtam és felálltam, de igazából tudtam, hogy igenis haragszom rájuk csak minél hamarabb szabadulni akarok, indultam volna a szobámba, de valaki megfogta a csuklómat és szembe fordított magával. Eric volt az, szemében értetlenséget, dühöt és bizonytalanságot láttam.
– Ezt nekem el kell magyarázd! Nem fogod megúszni!– nézett mélyen bele a szemembe, mire én bizonytalanul, de bólintottam és így el engedte a csuklómat, majd bementünk a szobámba. Leültem az ágyamra, ő pedig kihúzta a széket az íróasztaltól, felém fordította, majd amennyire csak lehet közel tette hozzám és rá ült. – Szóval?– nem tudom hol kezdjem el...talán nem kéne mindent most egyszerre rá zúdítanom, nem az nem jó ötlet, mert megint a titkolózás, inkább mindent ki kell tálalnom neki.
– Tudom, hogy most nem függ össze minden a fejedben. A rehab, fegyverek, Drew, Ewen meg stb... de nagyon nehéz erről beszélnem!-kezdtem el tördelni az ujjaimat és felpillantottam rá egy pillanatra, majd vissza az ágyamra. – Nagyon röviden akarom elmondani neked, ami igazából annyi, hogy amikor még suliba jártam sokat cikiztek és nagyon kevés lett az önbizalmam. Vágdostam magam meg minden....Utána pedig elhatároztam, hogy modell leszek, hiszen az volt minden álmom. Azért, hogy modell lehessek nagyon sok mindent tettem, bulimiás lettem, éheztettem magam, irtó sokat jártam cégekhez meg minden és teljesen belefáradtam. Persze elkezdtem alkoholt inni, mert az kicsit elnyomta a fájdalmat. Jah és az öngyilkosság... többször is megpróbáltam megölni magam öngyilkossági kísérletekkel... hagyjuk is... amikor végre modellnek hívtak Kylie össze jött Drew-vel, aki azt ígérte nekem, hogy segít a fájdalmaimon. Hát segített, csak nem úgy ahogy én gondoltam. Ő volt az, aki először drogot adott a kezembe és utána teljesen függő lettem. Nem bírtam nélküle és állandóan buliztam. Majd Drew bemutatott Ewennek aki egy aranyos srác volt...egészen a 2. hónapig, amikor össze költöztünk. Bántalmazott egy nap többször is!– most néztem fel rá először és nagyon meglepődött és nem tudta felfogni azt, amit mondtam. Sóhajtottam, majd folytattam a kis monológomat. – Az ment több mint 5 hónapig amikor a már említett telefonhívás megtörtént. Mivel felhívtam Kyliet, hogy nagyon gyorsan jöjjön értem, mert én már nem bírom. Akkor mondtam el neki mindent, mert ő akkor csak annyit tudott, hogy néha eljárok bulizni a barátjával, mást nem. Értem jött és a rendőrségen feljelentettük testi bántalmazás miatt és mint kiderült nem én voltam az első áldozata, így le is csukták és most ha jól tudom börtönben ül!– a könnyeim elkezdtek végig folyni az arcomon és ami a legrosszabb felfedeztem Eric tekintetében a sajnálatot. Oda jött hozzám és magához húzott egy ölelésre. Hátamat simogatta és próbált megnyugtatni, de igazából magam se tudtam, hogy ezek már boldogság könnyek, hogy ennek szerencsére vége, vagy még mindig ennyire fájnak a történtek. De talán inkább a másodikra tippelnék.
– Nyugi!-simogatta a hátamat, miközben én a vállába temettem az arcomat. Nem akartam elhúzódni tőle, nagyon jól esett, hogy így fogadta ezt az egészet és nem ítélt el, ez egy nagyon jó benyomás nálam. Végül elhúzódtam tőle és megtöröltem a szemeimet, amik biztos vörösek voltak, de én azt nem láttam, csak az éreztem, hogy az egész arcom lángol és szemeim nedvesek a sírástól. Éreztem Eric tekintetét magamon ezért én is felnéztem rá.
– Köszönöm!-hálálkodtam, mire csak megingatta a fejét.
– Nem csináltam semmit!-mosolyodott el féloldalasan és megsimította utoljára a hátamat majd elvette a kezét.
– Egyébként....-próbáltam folytatni, de eléggé nehézkesen sikerült.-...ezek után, nagy nehezen rá tudtak venni, hogy mennyek el rehabra, ahol kikezeltek és több mint 3 hónapot voltam Chicagóban!-fejeztem be végül az egész kis történetemet, amit elkezdtem. - Tudom, hogy szemét dolog, hogy én is azzal vádoltalak, hogy nem mondtad el meg Kylie se, pedig én ugyan olyan szemét vagyok!– kezdtek el újra potyogni a könnyeim, úgy látszik nem fogytak ki a könny csatornáim és e miatt szörnyen éreztem magam. Egy szerencsétlen aljas személy vagyok, aki nélkül jobb lenne minden. Nem kéne a nővérem se velem foglalkozzon, a szüleimnek se lennék teher és az egész életük sokkal másabb lenne. És nekem is könnyebb lenne oda fent ahol nincs semmi rossz és senki nem tud bántani.
– Héé, nyugodj meg!– emelte fel fejemet az ölemből és a két kezével közbe fogta, majd hüvelykujjával simogatta az arcomat.
– Nagyon nehéz volt neked, de nem szabad ezen rágódj, és ne is gondolj olyanra, hogy jobb lenne nélküled a világ!– itt kikerekedtek a szemeim, mert nem értettem, honnan tudja, hogy erre gondoltam. Elmosolyodott, majd megpuszilta a homlokomat, amibe bele remegtem. Bőröm lángolni kezdett ott ahol puha ajkai érintették bőrömet,  lehunytam a szemem és mély lélegzeteket vettem, majd mikor kinyitottam a szemem Eric gyönyörű barna tekintetébe ütköztem.
– Nem csak ennyi volt ám...-nem tudom, hogy fogja lereagálni az egészet, de el kell mondanom már neki, sőt már nagyon rég el kellett volna mondjam de túl gyáva voltam. – Miután kijöttem a rehabról elkezdtek Kyliera vadászni. Állandóan történt valami, majdnem elütötték kocsival, megtámadták az utcán, meg hasonlók és elkezdtem önvédelmet tanulni vele, hogy ne járjon egyedül. Kiképeztem magam, és elvégeztem még a fegyverviseletit is. Persze akkor már nem volt együtt Drew-vel és mivel most már tudom, hogy miért történtek ezek, így neked is elmondom!– néztem fel rá és ő értetlenül csóválta a fejét.
– Miattam volt igaz?!-tette fel inkább magának a kérdést, mire én nem tudtam, hogy, hogy mondjam el neki az egészet.
– Félig, de ne okold magad, Drew meg akarta ölni őt azért mert ő egy szívtelen ember, akinek csak maga számít, talán majd meg fog változni, de ebben nem vagyok biztos. Én rá jöttem arra amire készül, csak nem tudtam, hogy miért akarja!– vontam meg a vállam és láttam rajta, hogy nagyon rágja magát a történtek miatt, sokkos állapotba került. Szörnyű volt azt látni rajta láttam, hogy a félelem és a kétségbe esés is átfutott az arcán.- Mivel én tudtam ezt, így valahogy meg akartam állítani őt és sikerült. Van egy cégje a GMB, ahol olyan emberek dolgoznak, akik nem akarják, hogy valamelyik szerettük megsérüljön, vagy csak szimplán szeretik mások életét kioltani. Oda kellet én is beszálljak és úgy végre békén hagyták a nővéremet, amivel megkönnyebbültem, de egyfelől irtó bűntudatom van, hiszen van néhány ember, akinek a megölésében én is részt vettem, és a szívemen szárad a vérük. Borzasztó érzés, de úgy éreztem muszáj és ha most kerülne ilyen helyzetben nagy esély van rá, hogy újra megtenném érte. Kylie nem olyan, mint én nem képes megvédeni magát!-Eric engem nézett, de láttam, hogy igazából egy teljesen más világban van, ahol ezernyi kérdést tesz fel magának, de nem tud rá válaszolni. Ismerős az érzés, velem is sokszor van még mindig ilyen.
– Szóval ezért volt nálad fegyver!-mutatott rám, mire bólintottam.- És ezért sportolsz önvédelmet!-megint bólintottam, mire sóhajtott és egyik kezével sötétbarna hajába túrt. – Oké, kezdd össze állni!– nevetett fel kínosan, de igazából tejesen komoly volt. Arcomra erőltettem egy kis mosolyt, majd rögtön el is komolyodtam.
– Ha majd megtudod a következő részt, akkor nem leszel ilyen nyugodt...