11. fejezet

Sziasztok

Meg is érkeztem egy újabb fejezettel, de nem vagyok vele megelégedve és eléggé rövid is lett... A helyesírási hibák miatt még mindig bocsánatot kérek, de eléggé siettem és nem vagyok túl jó nyelvtanból :D. De ez nem lényeg...jó olvasást :))

Puszi: Milly

11. fejezet: Kihallgatás...

Már vagy 20 perce várunk bent a teremben és senki se jön kérdezgetni. Egyúttal már haza is mehetnénk. Nincs túl sok időnk, szóval ha 5 percen belül nem jön valaki én fogom magam és...

– Jó napot, bocsánat a késésért!-jött be az ajtón egy fickó, akit elösszőr nem ismertem fel, majd láttam ki az, ő Andre.

– Szia!-válaszoltam, mire közelebb jött és csak akkor ismert fel.

– Nem tudtam, hogy téged kell kihallgassalak, de nem is gondoltam volna!– mondta és leült velünk szemben.

– Oké kis csávó, ne dumálj annyit hanem kérdezz, mert lekéssük a gépünket!– naaaa a szőke bedurvult. Ash eléggé keményen köpte felé a szavakat és a végére egy kacsintást is tett.

– Meg akartok szökni?!-ezt inkább mondta, de valahogy mégis egy gúnyos kérdés voltam felém, mivel rám nézett.

– Nem, ezt hívják kikapcsolódásnak!-mondtam, mire féloldalasan elmosolyodott.

– Értem...akkor kezdjük!-mondta és bekapcsolta a diktafont.-Egy szemtanú szerint ti is abban az étteremben ebédeltetek, ahol az incidens történt. Ez igaz?-kérdezte és még mindig engem nézett. Most már kicsit rá nézhetne Ashley-re is, kezd idegesíteni.

– Igen igaz, ott voltunk néhány baráttal és Ashley csak később jött oda hozzánk!– mondtam és barátnőmre néztem aki villámokat szórt Andre felé. Nagyon utálja őt, de az érzés kölcsönös, viszont én is ki nem állhatom ezt a fazont. Már most képen törölném ha nem itt lennénk.

– Értem, amikor három férfi elkezdet lövöldözni és fegyvert rántottak, maguk ott voltak?-na már magáz engem? Nem vagyok én annyira öreg, csak 18 éves. Ash pedig szintén, szóval ez kicsit furcsa. A szőkére néztem aki felvonta a szemöldökét és flegmán válaszolt.

– Nem, nem voltunk ott!-mondta és körmeit kezdte el nézegetni.

– És azt se látták, hogy kik lehettek azok, vagy, hogy néztek ki?-kérdezte, mire megvontam a vállam.

– Nem, pont nem arra figyeltünk. Ebéd után rögtön hozzám mentünk, szóval semmit nem láttunk!– mondtam és kifújtam a levegőt a tüdőmből. Már a jelenléte is zavart Andre-nak, és még az, hogy beszélt is...huuh kissé felhergelt.

– És senki nem volt gyanús?– kérdezte és közben a pappírjára írogatott.

– Nem és igazából nagyon nem is nézelődtem!-válaszoltam már kissé idegesebben.

– És se láttam senkit!– mondta Ash és elő vette a táskájából a köröm reszelőjét, majd elkezdte formázni körmeit. Ő elvan...persze egy női táskában minden van, így ezt is könnyen megtalálta.

– Biztos?-kérdezte, mire én rá néztem és tekintetem az övébe fúrtam.

– Biztos!-válaszoltam, ő pedig nem szakította meg a szemkontaktust. Egy kattanást hallottam és Asht láttam felállni és Andrenek a székét hátra húzta, majd a srácot is hátrébb lökte.

– Na figyelj csak, mi tök szépen elmondtuk, hogy nem láttunk semmit és senkit. Több infónk nincs nektek, így mi végeztünk!– mondta és felrángatott a székből, majd az ajtóhoz siettünk.

– Nem mehettek el, csak akkor ha én megengedem!-mondta, mire hátra fordultam.

– Ha rajtad állna akkor soha nem mehetnénk ki innen, szóval cseszek arra, hogy te mit engedsz meg és mit nem!-mondtam, mire tőle csak egy halk „fuck you”-t kaptam. Elhúztam a számat, majd én is kimentem Ash után.  Lementünk a kocsimhoz, majd ott elköszöntünk és elindultunk haza felé. A telefonom csörgött a táskámba én pedig lehúzódtam egy parkolóba, hogy fel tudjam venni.

– Igen?-szóltam bele.

– Kend, ugye tudod jól, hogy 20 perc és nálad vagyok?!– hallottam meg Eric hangját, mire homlokon vágtam magam.

– Huuh, igen tudom, otthon leszek. Tényleg bocsi, de csak most tartok haza a kihallgatásról!-próbáltam mentegetőzni, mire egy sóhajtást kaptam.

– Semmi baj, de hogy ment?– kérdezte és láttam magam előtt, hogy vigyorog.

– A legrosszabbat kaptam ki, még a régi tanárom is jobb lett volna...-itt félbe szakított.

– Lényeg, kit kaptál?-a türelmetlen popsztár.

– Andre-t, aki már egy ideje ott dolgozik és eléggé pikkel rám és Ash-re, amiért nem engedtük magunkat neki!– mondtam, mire felnevetett.

– Le akart fektetni?-kérdezte, mire én csak egy „ühhüm”-öt válaszoltam.-Seggfej!-mondta, mire egy vonalba húztam a számat.

– Az, na leteszem és sietek!

– Oké szia és ne okozz balesetet!

– Oké, nem fogok, szia!-mondtam és kinyomtam. Gyorsan a gázba tapostam, majd vissza mentem a gyorsforgalmi útra. Szerencsére már nem voltam messze a háztól, így 10p után otthon is voltam. Felrohantam a lépcsőn, majd ledobtam a táskám és a bőrdzsekimet. Le kéne zuhanyozzak és át kéne öltözzek is. De Eric nemsokára itt van....akkor is muszáj. Bementem a gardróbba és válogatni kezdtem. Hamar találtam egy farmer dzsekit, krém színű pólót, egy világoskék csőnacit és egy sötétkék torna cipőt. Bementem a fürdőbe és egy gyors zuhanyt vettem.

Hát igazából 15 perc lett a zuhanyzásból, így gyorsan magamra kaptam a kiválogatott cuccokat és kimentem a szobámba.

– Na szia!-köszönt Eric, mire kicsit össze rándultam, mivel megijesztett.-Csal nem megijesztettelek?-kérdezte vigyorogva, én bólintottam.

– De!-válaszoltam és vissza mentem a fürdőbe.

– Siess, mert 35 perc és a reptéren kell legyünk!-mondta, mire vissza néztem rá.

– Nem úgy volt, hogy Edin is ide jön elém!-kérdeztem, mire megvonta a vállát

– Ed szerintem még mindig készülődik és el is felejtette, szóval ne hibáztasd!-mondta, mire bólintottam. Igaza van, ismerhetném már ennyire őt, mindig az utolsó pillanatra hagy mindent. Így gondolom, épp most dobálja be a cuccait a bőröndbe. Vissza mentem a fürdőbe és kifésültem a hajam, majd gyorsan kisminkeltem magam. Egy kis alapozó, szempilla spirál, fekete tus és egy kis szájfény. Ennyi volt az egész. Felvettem a cipőmet, majd vissza mentem Eric-hez.

Mivel reggel már tegnap bepakoltam a kézi poggyászomat, így nem akartam más táskát választani. Gyorsan fújtam magamra egy kis parfümöt, majd a kezembe vettem a táskát és az ajtó felé fordultunk, de bele ütköztem Eric-be. Lenézett rám, így pont egymásba akart a tekintetünk.

– Mehetünk?-kérdezte kedvesen, mire bólintottam. Fogta a két bőröndömet és nagyon lazán levitte a kocsihoz. Megint elkezdett esni kicsit az eső, így gyorsan kimentem a kocsiba és rögtön be is ültem. Utánam néhány perccel Eric is beült és már indult volna, de megállítottam.

– Várj kérlek!-mondtam és kezemet a övére helyeztem, ami a váltón volt. Gyorsan elvettem, majd kinyitottam az ajtót és vissza futottam a ház ajtóhoz. Kivettem a pótkulcsot az egyik váza alól, majd a kezembe vettem és még egyszer ellenőrizzem, hogy bezártam az ajtót és persze a riasztót. Vissza mentem a kocsiba, majd Eric-re néztem.

– Paranoiás vagy?-kérdezte kis mosollyal az arcán.

– Nem, csak nem hiányzik az életemből egy betörés!– mondtam, mire bólintott és most már tényleg elindultunk. A reptéren kivettük a csomagokat és rögtön a várakozóba mentünk, amit meg is beszéltünk a többiekkel, de csak Tomas és Aya volt ott.

– Sziasztok!-köszönt a menedzser és én csak intettem.-Van valami baj?-kérdezte, mire én megingattam a fejem.

– Nem, dehogy!-kissé feszült voltam amiért itt hagyom ezt a országot és távol leszek Kylietől, de valamiért jó is mivel hátha egy kis nyugi lesz.

-Hello!-köszönt mögöttem Ed és Alex. Rögtön Edin nyakába ugrottam, mivel már rég nem láttam, kb. 1 napja, jó sok. Mostanában eléggé sok időt töltök vele, és az tök jó. Edinék után hamar jött Henni, Rim és a többiek is, így elindultunk. Felraktuk a cuccainkat, majd végig ellenőriztek minket és utána megálltunk a váróban.

– Mikor lehet felszállni a gépre?-kérdeztem és a popsztárra néztem.

– Még egy 5-10 percet azt hiszem várhatunk!-mondta, mire össze fontam karjaimat mellkasom előtt. – Csak nem fázol?-kérdezte mosolyogva, mire én rá néztem és megingattam a fejem.

– Nem!-válaszoltam és én bírtam ki, hogy ne mosolyogjak.– Emma, hogy, hogy nem jön?-kérdeztem, miközben kinéztem ahol a gépünk már állt.

– Tanulnia kell!-mondta, mire én furcsállóan rá néztem.

– Ő még tanul?-kérdeztem, mire bólintott.

– Még nem rég végezte el a gimit és most valami főiskolára ment, szóval itthon kell maradnia!-mondta, mire én felé fordultam.

– Miért érzem azt, hogy te ezt nem bánod?-itt rám nézett, bele találtam.

– Honnan veszed ezt?-kérdezte értetlenül és ő is felém fordult.

– Abból ahogy mondtad, egyáltalán nem volt sajnálatos vagy éppen boldog, olyan semleges fajta!-vontam meg a vállam.

– Ennyire ismered az embereket?!-inkább saját magától kérdezte, de én csak a padlóra néztem.

– Muszáj ezt is megtanulni!-mondtam és a végénél vissza néztem rá.

– Igazad van, nem sajnálom, hogy nem jön, mivel nem akarom, hogy állandóan ott legyen velem és féltékeny legyen, amikor egy rajongót megölelek!-mondta, mire bólintottam.

– Nagyon féltékeny típus?– csak bólintott és pedig elhúztam a számat.-Az nem jó!-ez volt a végszó, mivel hangos bemondón bemondta egy női hang, hogy felszállhatunk a gépre...