32. fejezet

Sziasztok

Tudom, hogy sokkal későbbre ígértem az új fejezetet, de nem bírok vele várni. Már elkészültem vele egy ideje és nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre ezzel a résszel kapcsolatban, mivel nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy bele tegyem-e ezt a részt a történetbe. Kicsit másabb, mint a megszokott és innen még nagyon sok minden fog történni. Szerintem tetszeni fog nektek, vagyis nagyon remélem. Én személy szerint azt mondom, hogy egész jó lett, bár nem vagyok valami profi író, így nem tudok olyan jót írni. De próbálkoztam a legjobbat kihozni magamból, úgy, mint mindig. Ezen a héten sok esély van arra, hogy hozok még egy fejezetet, mivel jövőhéten nem biztos, hogy fogok tudni hozni, mivel elutazunk. Ezért is gondoltam úgy, hogy most hamarabb hozom. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek és komizzatok :)) 

Jó olvasgatást!

Puszi: Milly

32. fejezet: Nem várt látogató

Már egy jó 25 perce várunk Ericre, de ő még mindig a haját csinálja. Kezdtem türelmetlen lenni és a lábammal dobogtam.

– Eric igyekezz!- kiáltottam be a srácnak, kinyitotta az ajtót és a kezében egy zselés doboz volt.

– Nem tudom meg csinálni a hajam!- mutatott fel a fejére, mire én értetlenül meredtem rá, mivel szerintem már így is irtó jól nézett ki. Kissé kócosan állt, de így volt tökéletes, nem értem mi nem tetszik neki benne.

– Miért, mi a baj van vele?- kérdeztem egy kis időzés után, mire megfogott egy kis tincset.

– Nem áll úgy ahogy kéne!- mondta, mire én felnevettem.

– Nincs semmi baja annak, na megyünk már, mert Alexék megölnek minket!- mondtam, mire sóhajtva vissza ment és gyorsan még egyszer megpróbálta megcsinálni és végre sikerült neki.

– Végre!- jött el mellettem és felkapta magára a bőrdzsekijét.

-Látod, szerencsét hozok!- mondtam neki és végre lementünk. Gyorsan felkaptam a táskámat, majd kisiettünk a többiekhez.

– Hát ti aztán nem igyekeztetek!- nézett az órájára Alex.

– Ne idegesíts még te is!- mondta Eric kissé feszülten és kinyitotta az ajtót, elállt az útból, hogy beüljek, majd utánam ő is csatlakozott. Hamar a házamhoz értünk és én gyorsan kiszálltam.- Megvárunk itt nyugi!- húzta le az ablakot Eric és rám kacsintott. Hát abban biztos vagyok, hogy megvárnak, mert ha nem akkor rossz végük lesz. Kikerestem a táskámból a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Beléptem a küszöbön és becsuktam az ajtót, majd felkapcsoltam a villanyt az előszobában. Letettem a cuccaimat és sétáltam a felvezető lépcső felé, amikor észre vettem, hogy a konyhában ég a villany. Én hagytam volna úgy? Furcsa...nem emlékszem. Lassan besétáltam oda és halk lépéseket hallottam magam mögül. Teljesen beparáztam. Csak hallgattam az óvatos lépéseket és lemeredten álltam, a lábaim gyökeret növesztettek, amik nem engedtem megmozdulni.

– Nocsak-nocsak!- szólalt meg a hátam mögül az illető, mire én nagy levegőt vettem és megfordultam. A vér is megfagyott bennem amikor rá döbbentem ki is az. Végig néztem rajta és megingattam a fejem. Ez nem létezik!

– Mit keresel itt?- kérdeztem és reflex szerűen elkezdtem hátrálni néhány lépést.

– Csak jöttem meglátogatni a barátnőmet!- villantott rám egy csábos mosolyt és hüvelykujjával ajkát megsimította.

– Azt nem jó helyen keresed, ha hozzám jöttél!- léptem még egyet hátra és ő egyre közelített.

– Oooh...dehogynem, én úgy tudom, hogy te vagy Kendall, miattad bűnhődök még a mai napig is!- mondta és össze szorította ajkait.

– Mit akarsz tőlem? Megölni?- kérdeztem és nagyot nyeltem, de teljesen kiszáradt a torkom a félelemtől, tudtam, hogy ha nem cselekszem valamit itt a vég számomra. De nem volt merszem semmit se tenni, mert tudom, hogy ő ezerszer erősebb nálam, esélyem sincs ellene.

– Talán, de először is, csak kérdéseket teszek fel neked, amire válaszolsz, vagy megismerkedsz közelebbről ezzel!-emelte fel jobb kezét, amiben egy pisztoly volt.

– Oké, kérdezz!- mondtam és lecövekeltem egy helyen. Ő oda lépett hozzám és mutató ujjával végig simította arcomat.

– Hiányoztál édes!- mondta, mire elkaptam a fejem, ő pedig leengedte a kézét.- Miért vagyunk ma ilyen harapósak?-nézett rám szépen, de engem nem hatott meg. El se hiszem, hogy régen ha így rám nézett elolvadtam tőle, most pedig csak a rosszat látom benne, mert tudom, hogy ez az igazság, már ismerem, hogy ki is ő valójában.

– Ez már az első kérdés?- kérdeztem vissza, mivel tudom, hogy utálja ha kérdésre valaki kérdéssel válaszol.

– Kussolj!- emelte fentebb a hangját.

– Akkor tedd már fel azokat az ostoba kérdéseidet és húz el az életemből, most már véglegesen!- emeltem fel én is a hangomat, mire meglepődött.

– Ilyen kemények lettünk? Velem ne legyél ilyen!- fogta meg keményen az állkapcsomat, de kitéptem keze szorítása közül.- Igaz-e az a hír, hogy a GMB-nél dolgoztál?- tette fel az első kérdést, mire bólintottam.

– Igaz!- válaszoltam, mire hatalmas vigyor jelent meg az arcán.

– Nem gondoltam volna, hogy Kendall Jenner egyszer beleteszi a lábát a GMB-hez, elérte a célját Drew!- nevetett fel, én csak megingattam a fejemet rajta, elképesztő, hogy mekkora egy idióta.

– Tényleg ha már te kérdezel én is megtehetem! Nem?- néztem rá, mire megvonta a vállát és elengedte a testtartását.

– Kérdezz szívi!- harapott bele alsó ajkába.

– Drew mondta el, hogy itt vagyok?- mondtam és hangom kissé elcsuklott.

– Igen, miért talán azt hitted, hogy megváltozott és nem tenne ilyet?- nézett rám mintha megbánta volna, de tudtam jól, hogy csak az agyamat húzza.- Mert ha ezt hitted, nagyon ostoba vagy kislány, mert soha nem fog megváltozni. Ő olyan, mint én és különben is az egyik legjobb haverok vagyunk, még szép, hogy elmondta nekem!- nevetett fel kissé.- Most én jövök!- mondta és karba tette kezeit.

– Ki ez a Saade gyerek?- kérdezte kissé flegmán.

– Na mi van féltékeny vagy? – nevettem fel cinikusan és hátra dobtam a hajamat.

– Én? Dehogy, úgy is tudom, hogy engem szeretsz!-mondta nagyképűen és megnyalta ajkát.

– Hát azt csak hiszed!- mondtam, mire felhökkent.

– Komolyan bele szerettél abba az idióta popsztárba?- kérdezte, mire én megvontam a vállam.- Egyre mélyebbre mész Kend. Először a rehab aztán az elköltözésed, most meg ez a barom, chh...te egyre gázabb vagy kislány!- mondta, mire bennem kezdett fel menni a pumpa.

– Ezt most fejezd be!- mondtam, mire elkezdett vigyorogni. Nem is értem, hogy lehettem ebbe a srácba szerelmes. Semmi sem vonz most már hozzá és ha a többi csaj is tudná, hogy a nagyképű álca alatt egy mekkora állat van, nem hiszem, hogy mindenki oda lenne érte.

– Felhúztalak szívi, jaj bocsáss meg nekem!- húzott magához, és majdnem megcsókolt, de eltoltam magamtól és kezét lehámoztam a derekamról.

– Nem vagyok a szívid, se a drágád és még kislány se vagyok, szóval inkább ne mondj nekem ilyeneket és főképp ne érj hozzám!- mondtam és újra hátráltam néhány lépést.

– Dehogynem, az vagy csak nem ismered be magadnak és azt csinálok veled amit akarok. Szeretsz!- suttogta az utolsó szót a fülembe.

– Nem!- mondtam határozottan, mire kérdően nézett rám.- Utállak!- köptem felé ezt a szót, mire felhökkent.

– Hogy...hogy micsoda?- lépett még közelebb, én pedig hátráltam.

– Gyűlöllek!- mondtam és a kezem már lendült is. Megtettem! Megpofoztam és nagyon jól esett, de újra vissza fordította felém az arcán és láttam, hogy nagyon dühös lett attól amit tettem. Szemei szinte villámokat szórtak felém és láttam, hogy izmai megfeszülnek, erei pedig kidagadtak a kezén és a nyakán. Megijedtem és léptem még néhányat hátra de neki ütköztem a falnak.

– Szóval gyűlölsz és még képes is voltál megütni?- lépett lassan közel felém, én pedig a falnak préselődtem amennyire csak lehetett.- Szerintem ezt nem kellett volna, DRÁGA!- hangsúlyozta ki a becézésemet, én pedig tudtam, hogy talán most van végem, nem kellett volna megütnöm, de nem bántam meg még így se amit tettem. Megérdemli azt, hogy ő is szégyenkezzen a miatt, hogy egy nő megütötte. Testét az enyémhez préselte és tekintetét az enyémbe fúrta.- Tedd meg még egyszer!- mondta határozottan, mire én lesütöttem szemeimet.- Tudom, hogy jól esett!- suttogta és leheletét éreztem a bőrömön. Undorító volt, és biztos vagyok benne, hogy ivott valamit, mert a jól ismert alkohol szagát éreztem leheletén. Felnéztem rá és észre vettem, hogy pupillái a kétszeresre voltak nőve. Ezzel be igazoltam magamnak azt is, hogy valamit bevett vagy szívott valamit. Újra megtettem....megpofoztam és arca egyre pirosabb lett az ütéseim helyén. Bal kezemet oda szorította a falhoz azzal a kezével amiben a fegyver volt és neki nyomta azt teljes erejéből. Éreztem ahogy a bőrömön felszakad és ott marad a helye a pisztolynak, bevallom...irtózatosan fájt. Eszméletlenül. Teljesen ki horzsolta a kezemet mivel égett az egész bőröm és tiszta vörös volt néhány pillanat múlva pedig vér cseppek is kezdtek el lefolyni a karomon.

– Nézz fel rám!- ordított rám, mire én kissé megijedve rá kaptam a tekintetemet. Kezdtem remegni és szaporán vettem a levegőt, félek tőle. Ő az az ember, akiről tudom, hogy soha nem fog megváltozni és soha nem hihetek benne. Azért is tudom, hogy számomra ő a legrosszabb rémálmom.

– Bosszút fogok állni rajtad, amiért ezt tetted velem!- mutatott az arcára.- Fel foglak jelenteni és ugyan oda kerülsz ahol én is vagyok, vagyis kéne lennem, ha vissza mennék!- köpte felém a szavakat ugyan olyan lenéző stílusban ahogy nemrég én tettem és arcát egyre közelítette felém. Éreztem, hogy a sós könnyek égeti a szememet és fátyol alól kezdtem látni őt is.

– Nem teheted ezt!- mondtam elcsukló hangon és könnyek kezdték el végig szántani az arcomat.

– De, ugyan úgy ahogy te tetted, most én leszek az álszent!- mondta és tekintetét az enyémbe fúrta. Régen ezeknek a szempároknak hittem, és imádtam bele nézni a szemeibe. Mostanra még csak látni se akarom az egész lényét, bármikor meglátom hánynék tőle, vagy legszívesebben elrohannák előle, de most nincs hova.

– Én nem vagyok álszent!- ingattam meg a fejemet és már zokogtam.

– Dehogynem, és ezért büntetést érdemelsz. Mindent vissza fogsz kapni azért, amit tettél. Tudod a karma, te mondtad régen annyiszor. Most én fogom kiélvezni a nagy hatalmas karmát és te fogod megtapasztalni, hogy milyen is ha vissza vágok. Mert ha velem valaki kiszúr, akkor az duplán kapja vissza!- mondta és kezemet egyre erősebben szorította, annyira, hogy már elzsibbadt a kezem és alig éreztem. A vérem pedig egy jobban csorogni kezdett és minden egyes csepp a földre hullott.

– Kérlek ne ölj meg!- néztem fel rá könyörögve, bár tudtam, hogy semmi esélyem nincs, ő csak elmosolyodott és kissé oldalra döntötte a fejét.

– Miért? Mit tettél, hogy ne tegyem meg veled?- kérdezett, mire én csak megingattam a fejem annak jeléül, hogy nem tudom.

– Neked is van szíved, csak épp nem akarod, hogy ezt tudják. De én tudom, hogy van. Mert szerettelek téged és egy kedves srácot ismertem meg. Nem pedig ezt a vadállatot, aki élvezi, hogy embert ölhet!- folytak le könnyem is már eláztatták az egész arcomat.

– Az nem az igazi énem volt, ez vagyok én!- mondta és a szabadon hagyott kezével a nyakamat a falhoz szorította és egyre jobban csak szorította, én pedig kezdtem rosszul lenni. Alig kaptam levegőt, az ő száját pedig nevetés hagyta el. Elengedte a kezemet és fel is pofozott. Éreztem ahogy arcom lángokba borul az ütése helyén.

– Most vissza kapod!- mondta és egy ördögi mosolyt villantott rám. Kezdtem fulladozni és szédülni, szemeim kezdtek lecsukódni és ordítani akartam a segítségért, de nem bírtam. Pedig tudtam, hogy rám várnak kint. Minden erő elszállt belőlem, így nem tudtam segítséget kérni....

Eric szemszöge

Kendall már egy jó ideje bement és valamiért rossz érzésem van. Nem rá jellemző, hogy ennyi ideig megvárat minket. És az meg nem rám jellemző, hogy rossz érzésem van. Már több ideje van bent, mint amennyit nálam voltunk, pedig ott se volt kevés idő. Mi a fenét csinálhat? Oké, tudom, hogy nő, de ő nem a szokásos.

– Haver, mit csinál ennyi ideig?- nézett rám Alex és lehúzta a rádiót.

– Fogalmam sincs, de szerintem mennyünk be!- mondtam hirtelen ötlettől fogva, mire egyet értettek és megindultunk a házhoz. Lassan benyitottam és egy férfi hang csapta meg a fülemet.

– Most vissza kapod!- hangzott el, mire én felnéztem a srácokra, akik ugyan úgy éretlenül és aggódóan meredtek egymásra. Lassan és halkan kinyitottam az ajtót. De ami bent fogadott, az már teljesen felháborított. Ez nem történhet meg...

– Mi a kurva anyádat művelsz?- ordítottam teljesen kikelve magamból, két haverom neki rontott a srácnak és leszedték Kendallról. Én is oda rohantam hozzájuk. Egy ideig nem akarta elengedni, de kezét szó szerint letéptem Kendall nyakáról, aki erőtlenül zuhant a földre és jobb kezével a nyakához kapott és csak köhögött. Szemei pirosra voltak sírva és bal kezéből ömlött a vér, valamit arcán piros folt volt. Mit tett ezzel a lánnyal? Letérdeltem hozzá és láttam, hogy zokog és teljesen remeg az egész teste. – Vigyétek el jó messzire!- néztem hátra a srácokra akik lefogták a pasast.- Nyugodj meg, minden rendben lesz. Itt vagyok!-húztam közel magamhoz és a hátát simogattam. Elengedtem és hagytam, hogy lenyugodjon. Felálltam és kerestem kötést, hogy beköthessem a kezét. Amikor megtaláltam, gyorsan vissza mentem hozzá és bal kezét szorosan bekötöttem, hogy elállítsam a vérzést. Egyszerűen nem hiszem el mi történt. Most volt az a pillanat, amikor megértettem. Kendall nincs biztonságban. Mellette kell lennie valakinek, és legjobban annak örülnék ha én lennék az. Még mindig csak sírt, de már nem a nyakát fogta hanem a bal kezét, amit bekötöttem.- Mi történt Kend?- kérdeztem, mire ő csak megingatta a fejét.

– Ide jött....hogy....tönkre tegyen!- mondta akadozva és nagy levegőket vett közben, hogy elég oxigénhez jusson. Szörnyű volt így látni, félelmetes. Az arcán a piros folt gondolom attól van, hogy megpofozta. De a kezét nem értem.

– Nem fog tudni, itt vagyunk ne félj!- szorítottam gyenge, remegő testét magamhoz és éreztem, hogy szíve duplán gyorsan kalimpál. Ő is átölelt és hozzám simult. Közben ajtó csapódást hallottam és megérkezett a két fiú.

– Elintéztük!- mondta és mind a ketten zihálva oda jöttek hozzánk.

– Ki volt ez a fazon?- kérdezte Edin.

– Mit csinált, és miért?- árasztotta el Alex is kérdésekkel, mire Kendből újra elő tört a hangos zokogás.

– Inkább hagyjuk most!- néztem fel a fiúkra és szorosan magamhoz húztam a lányt. Fejét a mellkasomra hajtotta és pólómat szorongatta, de alig volt benne érezhetően erő. Haját simogattam és csak reménykedtem abban, hogy megnyugszik.- Hívjátok fel Kyliet!- mondtam, mire Edin már tette is volna, de Kendall leállította.

– Ne...hívd fel!- mondta és szemeiben félelmet láttam.- Kérlek!- tette hozzá és térdeire hajtotta a fejét. Megsimítottam a hátát és nagyot nyeltem. Nem bírom így látni, annyira szörnyű. Felálltam és öntöttem neki, hogy kis teát. Mert biztos vagyok benne, hogy lement a vércukor szintje és rosszul van. És egy kevés vért is vesztett.

– Idd meg!- térdeltem le hozzá és felemelte rám könnyektől csillogó tekintetét, ami még most is gyönyörű volt, de nem voltam képes most arra gondolni. Lassan remegő kézzel megfogta a poharat és ivott a tartalmából néhány kortyot, majd vissza adta a kezembe a poharat. Letettem a pultra, majd ölembe vettem Kendall gyenge testét és a nappaliban lévő kanapéra fektettem. Betakartuk egy takaróval és csak ültem mellette. Néztem ahogy próbálja felfogni ami történt vele és tekintete az egész helységen cikázott. Teljesen kész van. Megfogtam a kezét és megszorítottam kicsit, hogy rám nézzen.

– Nyugodj meg!- simítottam meg az arcát és közben másik kezemmel a kezét fogtam.

– Ne hagyj egyedül!- suttogta nekem és szemeit lehunyta érintésemre és nem nyitotta ki.

– Nem foglak, megígérem!-mondtam és adtam egy lágy csókot kézfejére. Kinyitotta a szemét én pedig haloványan elmosolyodtam, hogy valami lelket öntsek belé, de nem túlzottan hatott.

– Fel kell hívni a nővéredet!- mondtam, mire néhány sóhajtás után bólintott.

– Oké!- mondta elhalkuló hangon, amiből csak a fájdalom érződött. Belemart a szívembe az, hogy így kell lássam. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen állapotban kell néznem, az egyébként is összetört lányt, de így még rosszabb. Annyira sebezhető és törékeny lány, hiába mutassa magát keménynek, ő egy nagyon érzéki ember, ez látszik minden tettén. Soha nem akartam volna ilyen állapotban látni, de most már legalább tudom, hogy mennyire veszélyben van. De ki volt az a srác? Mert nem Drew volt az biztos...őt felismertem volna. De akkor ki? Elő vettem a telefonom és tárcsáztam Kylie számát, majd oda adtam Edinnek, hogy beszéljen vele. Csak annyit mondott, hogy jöjjön ide és már le is tette. Tudom, hogy Kend fél attól, hogy a nővére mennyire ki fog akadni, de jobb előbb megtudnia, mint titkolni, abból biztos nagy botrány lenne.

– Mi történt a kezeddel?- kérdeztem, mivel észre vettem, hogy nagyon nézi és próbálja mozgatni állandóan az ujjait azon a kezén és ugye be is kötöttem, de lassan levette róla a vérével szétázott anyagot és megnézte alatta a sebet. Teljesen be volt lilulva a csuklója és fel volt horzsolva, biztos az kezdett el vérezni.

– A fegyvert szorította hozzá és gondolom megzúzódott!- nézett fel rám, mire én bólintottam.

– Tudod mozgatni?- kérdeztem, mire bólintott.

– Akkor jó, hozok rá valami hideget!- álltam volna fel, de nem engedte el a kezemet és értettem a célzást.

– Alex, hozz valamit ami jó a kezére!- néztem a srácra aki épp SMS-zett és amikor hozzá szóltam riadtan felnézett rám. Gyorsan fel is pattant és a mélyhűtőben kezdett el keresgélni. Amikor talált valamit oda hozta én pedig a kezére tettem óvatosan. Felszisszent, én pedig bocsánatkérően néztem rá.

– Megütött?- kérdeztem és arcának azon felét simítottam meg ahol piros volt. Össze szorította a szemét és bólintott.

– Megpofozott!- mondta és a könnyek még mindig hullottak a szeméből.

– Nyugodj meg!- simítottam meg a vállát.- Vissza fogja kapni!- mondtam, mire kinyitotta a szemét.

– Karma!- suttogta halkan, ami mosolyt csalt az arcomra és bólintottam neki.

– Így van!- mondtam, majd kivágódott az ajtó és Kylie száguldott végig a helységen, majd Kendallt magához szorította.

– Mi történt?- tátogva szólt felém, miközben húgát szorította magához.

– Egy pasas itt volt és bántalmazta!- tátogtam vissza amiből halk suttogás lett. Elengedték egymást és csak akkor láttam, hogy Kylie is neki kezdett és sír. Lenézett a Kendall kezére amin a jégtábla volt. Felemelte a kezéről és megnézte az eltakart lila foltot.

– Mit tett veled? És ki volt az?- kezdte el faggatni a testvérét kicsit hangosabban, amin Kendall kicsit össze is rándult, de nem mondott semmit, csak a fejét ingatta.

– Nem lényeges!- mondta, mire nővére idegesen leült a kanapé mellé.

– Mi az, hogy nem lényeges Kendall? Te tudod a legjobban, hogy ha tudod ki volt az akkor feljelentjük és megy a sittre!- emelte fentebb a hangját, de megfogtam az egyik vállát, hogy ne kiabáljon vele, mert így is teljesen kész van.

– Akkor már mindegy lesz, ha én is oda megyek!- mondta halkan, mire mindenkiből feltört egy „mi?”.

– Mi az, hogy te is börtönbe mész?- kérdeztem, mire rám nézett.

– Megütöttem és ezzel talán már feljelenthet!- mondta, mire én teljesen lefagytam. Az nem lehet, hogy ő börtönbe kerüljön. Azt nem fogom hagyni.

– Hogy ütötted meg?- kérdezte Kylie.

– Megpofoztam kétszer!- mondta elhaló hangon, és elhúzta a száját.

– Ezt már lehet testi sértésnek venni?- kérdeztem tőle, mire ő lassan bólintott.

– Talán már annak veszik, nem tudom!- nézett fel rám.

– Most ezt ne feszegessük szerintem!- mondta Edin és állandóan Kendallt nézte, úgy láttam, hogy őt is nagyon kiakasztotta a történtek. De kit nem akasztott volna ki?!

– Valakinek a nap 24 órájában itt kéne lennie vele!- néztem Kyliera, aki bólintott.

– Ezzel egyetértek!- mondta Alex és Edin is helyeselte.

– Nincs biztonságban!- néztem a lányra, aki csak az ölébe bámult.

– Azt hittem, hogy meg tudja védeni magát egy ilyesmitől!- mondta Kylie és értetlenül ingatta a fejét.

– Én is azt hittem!- nézett fel Kendall ránk.- De teljesen lesokkoltam, amikor megláttam!- tette hozzá.

– Megértem!- simogatta meg a vállát nővére.

– Mi lenne, ha itt maradnák veled?- néztem rá, mire ő csak bólintott.

– Nekem jó!- vonta meg a vállát, de úgy nézett rám, hogy nem tudtam eldönteni mit is akar, de szerintem még maga se tudja.

– Én is itt maradok!- csatlakozott hozzám Edin.- Nem foglak itt hagyni. Ha még egyszer vissza jön az a csávó akkor velünk gyűlik meg a baja!- mondta, én pedig bólintottam.

– Ahogy mondja!- most már Alexre néztünk, de ő megingatta a fejét.

– Nekem Caroline leszedné a fejemet, szóval én inkább nem. De higgyétek el, hogy szívesen maradnák. És sokat fogok ide járni!- mondta, Kendall pedig aprót bólintott. Komolyan nem értem az ők kapcsolatát sem, nemrég még nem úgy volt, hogy a csaj Londonba ment? Most akkor vissza jött és újra együtt vannak? Mi a fene?! Nagyon bonyolultak ők is, de inkább nem kérdeztem rá a dologra.

- Egyébként, hogy hogy ti itt vagytok?- nézett ránk Kylie.

– Kajálni indultunk, csak nem jött össze!- mondtam, mire ő bólintott.

– Ohh...értem. Akkor össze ütök valamit majd!- mosolyodott el egy kicsit.

– De hát te nem tudsz főzni!- nézett rá húga és most buktatta le.

– Ez nem igaz, tudok néhány dolgot!- nézett egymásra a két testvér.

– Fiúk, számítsatok palacsintára vacsorára!- nézett ránk Kendall, én pedig elmosolyodtam.

– Jobb, mint a semmi!- mondta Edin. Kylie felállt és elindult a konyhába.

– Azt hiszem én lepihenek!- mondta Kendall és kitakarta magát, majd felállt. Én is felálltam és felkísértem a szobájába. Ott rögtön ledobta magáról a magassarkúját, majd a blézert és úgy bújt be az ágyába. Egy ideig néztem őt, majd végül becsuktam az ajtót és lementem a konyhába ahol Kylie szorgoskodott. Reméljük lesz valami ehető is...

Kendall szemszöge

Próbáltam aludni, de nem ment. Féltem lecsukni a szememet. Mindig is voltak rémálmaim azzal kapcsolatban, hogy álmomban megjelenik és végez velem. De most, hogy újra felbukkant, csak még jobban félek. Meg próbál teljesen a földbe döngölni azzal, hogy ide jön is megver. Csak az ebben a tervében a baj, hogy nem fogom hagyni, hogy leromboljon. Meg fogom keresni őt is és Drewet is és mind a ketten azt fogják kapni amit érdemelnek. Végleg eljött az az idő, hogy beszámoljak a rendőrségnem mindenről, ami történt. A GMB-ről és arról a sok dologról, ami történt és amibe bele taszítottak. Remélem, hogy én nem jutok rossz sorsra, de őket viszont a pokolra kívánom. Talán soha nem csalódtam ekkorát Drewben, mint most. Komolyan képes volt elárulni ennek az állatnak, hogy hol lakom? Tudta jól, hogy meg fog keresni és azt is tudta, hogy mire készül. De ő nem ellenezte és még csak meg se próbálta vissza tartani. Ezt soha nem fogom tudni neki megbocsájtani. Most, hogy így bele gondolok, talán ő volt ott a repülőn is. Egy figyelmeztetés lehetett nekem, hogy itt van és meg fog találni. Talán követett engem és úgy tudta meg, hogy itt lakom. Ezek eddig eszembe se jutottak, de most már mindent értek. Az is lehet, hogy engem akart meglőni csak nem sikerült. Hogy lehet ennyire aljas? És még én kéne bűnhődjek azért amit tettem? Én csak biztonságban akartam érezni magam. Igen, börtönbe zárták miattam....de nem csak velem tett szörnyű dolgokat, hanem még van néhány nő akivel ugyan ezt tette. Gondolkodásomból az ajtó nyitódása rángatott ki. A levegőm be szorult a tüdőmben, amikor nyílt de mikor megláttam, hogy Eric az kiengedtem és megnyugodtam. Leült az ágyam szélére és megcirógatta a karomat. És mivel oldalra fordulva feküdtem, pont jól jött ki.

– Jobban vagy?- kérdezte halkan, mire én bólintottam.

– Eddig is jól voltam, csak megrémültem!- válaszoltam, mire elmosolyodott. Annyira imádom a mosolyát. Elképesztő, hogy mennyit számít nekem az, hogy itt van velem. Lefeküdt mellém az ágyba és felém fordult. Remegő kézzel az arca felé nyúltam és óvatosan megsimítottam az arcát, élveztem ahogy puha bőréhez érek. Kezeim még mindig remegtek a sokktól és ezt ő is észre vette. Megfogta azt a kezemet, amivel megsimítottam az arcát.

– Miért nem mondod el azt, hogy ki volt?- kérdezte és hüvelykujjával kézfejemet simogatta.

– Majd elmondom!- válaszoltam és a kezünket néztem.

– Szóval ismered?- kérdezett vissza, mire én bólintottam.

– Sajnos!- tettem hozzá.És aztán csend lett, semelyikünk nem szólt semmit, de mégsem volt kínos a csönd. 

Barna szemei csak úgy csillogtak a sötétben és egyre jobban vágytam arra, hogy megcsókoljam. De félek, hogy nem venné komolyan a mai történések után. Ő is érezte azt amit én mivel tekintete szemem és ajkam között cikázott, majd közelíteni kezdett felém, de végül én húztam magamhoz. Ajkai méz édesek voltak és tökéletesen mozogtak az enyémekkel. Egyre jobban döntött a hátamra míg végül hátamra fektetett és úgy csókolt tovább. Kezemmel sötétbarna hajába túrtam, míg Eric feltolta a pólómat a derekamon és ott simogatta bőrömet. Fájós kezemmel csak a pólóját fogtam és érzékien csókoltam vissza. Nyelvét végig vezette ajkam nyomát, amik utat adtak kutató nyelve előtt és szenvedélyes táncba kezdett az enyémmel. Óvatosan bele harapott az alsó ajkamba, ami után csak még jobban próbáltam közel tartani magamhoz. Majd végül elvált tőlem a levegőhiány miatt. Zihálva néztünk egymás szemébe, és próbáltam minden másodpercet az agyamba vésni, mivel tökéletes pillanat volt. Szemei a vágytól csillogtak, de még sem erőltetett semmit, ezt szeretem annyira benne, semmit se akar erőszakkal rám erőltetni és nem sietett el semmit.

El akartam neki mondani, hogy szeretnék vele lenni, de nem tudtam, hogy mondjam el neki. Féltem attól, hogy nem vesz komolyan, mivel az állapotom nincs túl fényesen. De mégis kényszert éreztem arra, hogy elmondjam neki.

– Többet nem kell rám várj!- mondtam, mivel csak ez jutott eszembe, hogy valamit ki tudjak nyögni és újra megcsókoltam, ő pedig belemosolygott a csókunkba, majd elszakadt tőlem.

– Ezt ugye nem csak a helyzet miatt mondod?- sejtettem. Annyira tudtam, hogy ezt fogja hinni.

– Nem, én már a visszaút óta el akartam mondani, csak nem volt rá alkalmam, na meg merszem!- mondtam, mire elmosolyodott és rá vetette magát ajkaimra. És persze most is meg kellett zavarjanak.

– Hé...- nyitott be Edin, Eric pedig elvált tőlem és hátra nézett az ajtóhoz, úgy mint én.- ...ööö..kész a kaja!- mondta kissé lelassulva, majd becsukta az ajtót és kiment. Kitört belőlem a nevetés és Ericből is.

– Most be fog minket árulni Kylienak!- mondta Eric és rám mosolygott.

– Száz százalék!- mondtam és újra nyomott egy rövid csókot ajkaimra.

– Mennyünk!- mondta és felállt az ágyról, majd engem is felsegített.

– De én nem vagyok éhes!- nyavalyogtam, mire egy újabb csókot kaptam.

– Sejtettem, de akkor is gyere mert megharagszik Kylie!- mondta, mire most én túrtam mindkét kezemmel a hajába és megcsókoltam szenvedélyesen.- Hogy én mióta várok erre!- mondta mosolyogva és bele harapott az alsó ajkamba, úgy látszik most ez a mániája. Összekulcsolta kezeinket és húzott maga után le az ebédlőbe. Lent mindenki minket nézett és Kylienak még a szája is tátva maradt.

– Csukd be a szádat, bele repül a légy!- mondta neki Eric és rá vigyorgott, miközben kihúzta nekem a széket és leültem az asztalhoz, majd mellém leült ő is.

– Veletek meg mi történt ennyi idő alatt?- kérdezte Alex meglepődve, én pedig csak megvontam a vállam és Ericre néztem.

– Semmi!- válaszoltam sablonosan és vissza néztem a táncosra. Közben pedig Kylie kihozta a kaját és letette elénk, majd leült.

– Oké, az tök jó, hogy bele hazudsz a szemünkbe, de legalább egy mosolyt lássak!- mondta nővérem és ő elmosolyodott, mire én is elmosolyodtam haloványan.

– Elégedj meg ennyivel!- mondtam, mire kiöltötte rám a nyelvét. Leültek a többiek is, majd elkezdtünk enni.-Ki főzött?-kérdeztem, mivel finom volt az a tészta, amit a tányéromon találtam.

– Én főztem!- háborodott fel Kylie.- Miért nem hiszitek el, hogy megtanultam néhány dolgot?- kérdeztem, mire megingattam a fejem. Lehetetlen..Kylie és a főzés olyan, mint Edin és a nem kajálás, soha nem fog megtörténni, hogy valamelyik bekövetkezzen.

– Fogadjunk, hogy csak Billy miatt!- mondtam, mire ő megvonta a vállát.

– És ha miatta?!- mondta, mire én megingattam a fejemet.

– Oké, engem nem érdekel, hogy ki miatt tanult meg főzni. De az viszont igen, hogy ki volt az a fazon aki itt volt ma?-nézett rám Edin.- Mert biztos vagyok benne, hogy ismered!- könyökölt fel az asztalra.

– Tényleg erre én is kíváncsi vagyok!- mondta Eric és kíváncsian fürkészték arcomat, én pedig lehajtottam a fejem, majd nagy nehezen szólásra nyitottam a számat. Felnéztem a nővéremre, majd kimondtam a nevet:

– Ewen...