40. fejezet

Sziasztok drága olvasóim!

Tudom, hogy nagyon rég voltam már itt, és ezt borzasztóan sajnálom. Tényleg! De nem tudok mit tenni, ez az utolsó év az általánosban engem teljesen kikészít. Nem fogom sajnáltatni magam, mert higgyétek el nem akarom. Csak azt szeretném, ha megértenétek, hogy milyen nehéz most nekem. Én is nagyon sajnálom, hogy nem jut már annyi időm az írásra, és az a baj, hogyha van is időm, nem mindig van kedvem vagy ihletem, és nem szeretnék nagyon összecsapott fejezeteket írni nektek. De mindegy is...ez a fejezet se lett a legjobb, de ennyit tudtam kihozni magamból. Rövid is lett, gyatra is lett...de itt van. Sajnálom még egyszer amiért ilyen sokat kellett rá várni és azért is, hogy ilyen lett, de remélem azért egy kicsit elnyeri a tetszéseteket. Komikat nagyon szeretnék kapni, vagy csak néhány pipát, mert az is nagyon sokat jelent, és segít abban is, hogy minél több kedvem legyen megírni a következő részeket.
Jó olvasást!
Puszi: Milly

U.i.: A rész tartalmaz kicsit erotikusabb részeket, de nem akartam +18-as részt írni ezért a fantáziátokra bízom, de majd a későbbiekben talán olyan rész is lesz tőlem! ;)

40. fejezet: Rossz megérzés...

Nem is az én életem lett volna, ha nem történik valami ma. Furcsa is volt ez a helyzet, az, hogy nem történik velem semmi "szokatlan", de azért mégis reménykedtem benne, hogy lesz egy igazán tökéletes napom, amikor végre nem kell baromságokkal foglalkoznom. Erre meg mi történik? Azt látom, hogy az egyik étteremben Drew és a fekete ruhás társai törnek-zúznak. Fegyver is volt náluk szokásukhoz híven, és mindenkitől a pénz követelték, kisgyerekek is voltak bent, akik félelmükben üvöltve sírni kezdtek, szüleik pedig próbálták nyugtatni őket, de nem sikerült nekik. A szívem szakadt meg attól amit látnom kellett. Fogalmam sincs, hogy is képesek arra, hogy egy nyilvános helyen csináljanak ekkora cirkuszt, főképp ilyen helyzetben. Még egy olyan helyen se szabadna ilyet csinálni, ahol senki se látja őket, de így még kiábrándítóbb. 

Most valaki biztos a rendőrségre fog jutni emiatt, mivel biztos valaki bejelenti őket, ha nem teszik, akkor óriási mázlijuk lesz már megint, valamiért mindig megússzák. De remélem, hogy most nem így lesz. Mégis csak van egy ember, aki érzi ennek a súlyosságát és bejelenti a rendőrségen. Csak néhány percbe telik és néhány utána történő kihallgatásról. Ha lenne valakinek ennyi esze nem kéne mindig én avatkozzak bele az ilyen ügyekbe. Nagyon reménykedek benne, hogy van egy épp eszű ember, aki hasonlóan gondolkodik, mint én...

Az egész testemben végig áramlott a düh, de nem akartam bele bonyolódni a helyzetbe és Eric napját se akartam egy ilyennel elszúrni, ezért inkább mondtam neki, hogy amilyen gyorsan csak tudunk tűnjünk el onnan. Szerencsére ez nem volt probléma neki, így teljes padlógázzal hajtott el onnan. Erősen belemarkoltam az ajtóba épített kis fogózkodóba közben pedig néhány másodpercre lehunytam a szememet. Könnyek mardosták azt és éreztem, hogy egy óriási gombóc keletkezett a torkomban, a hamarosan kitörő sírógörcsöm miatt. Nagy levegőket vettem, és próbáltam megnyugtatni magam, de annyira rossz volt a tudat, hogy ez teszik nap, mint nap és semmi bűntudatuk nincs miatta, annyira szívtelenek, de mit is várhatnék tőlük. Ezzel nem csak a felnőtt embereket ijesztik halálra, de a gyerekek életét is tönkre basszák, egész életükben félni fognak és lefog játszódni bennük ez az esemény, talán ez az a dolog, ami miatt a legjobban ki tudok akadni. Ha a saját szemem előtt teszik tönkre az ártatlan kicsiket, ettől a gondolattól mindig felhúzom magam. 

Próbáltam koncentrálni a jelenre és arra, hogy nemsokára ennek úgyis vége lesz, ha nem mások tette miatt, akkor majd azzal, amit én gondoltam ki. Most csak Eric számít, ez az ő napja kell legyen, mivel néhány óra múlva fognak megjelenni a dalai, amik biztos fantasztikusak lettek. Abból amennyit hallottam, biztosan azok, ő mindig a legjobbat nyújtja a rajongóinak. Nem akarok mással foglalkozni, most ő a lényeg. Ő se akarná elrontani az én különleges napomat, és se akarom az övét egy rémálommá tenni.

Hamar megérkeztünk az irodához. Eric segített kiszállni nekem, és nagy meglepetésünkre Tomas kint várt minket. Egy öleléssel köszöntött, majd bementünk a hatalmas épületbe, ahol a lifttel egyenesen a 2.-ra mentünk fel. Bent ott volt egy srác, akit én eddig nem ismertem, de miután Erickel köszöntek egymásnak rögtön felém fordultak mind a ketten.

-Szia, Oscar vagyok!-nyújtotta felém a jobbosát, mielőtt Eric elkezdett volna bemutatni neki, de persze kedvesen mosolyogva elfogadtam a felém kinyújtott kezét.

-Helló, Kendall!-mutatkoztam be én is neki. Néhány szót még váltottunk egymással, majd Ericet rögtön leültették egy nagy asztal mögé, ahova csomó autogramkártya, poszter, meg még sok hasonló dolog volt egymás mellé téve.

-Szóval Eric, a feladatod, hogy ezeket mind aláírd, és kb. 1 óra múlva pedig közzé tesszük az új dalokat, de addig dolgozz csak! - mondta Tomas felnézve a gépéből. Eric néhány pillanatra menegerére nézett, majd leült az asztal mögötti székre. Én pedig leültem mellé az egyik forgószékbe és tekintetem az egész helységet körbejárta. Eric egy nagyot sóhajtott mellettem, majd egy alkoholos filcet a kezébe vett és már írni is kezdte a nevét a kártyákra. Nemsokára nekem is ezt kell csinálnom, ez nem tudom, hogy rossz vagy jó, de a lényeg, hogy nekem is lesz bőven ilyen feladatom. Csak néztem ahogy a filc nyomot hagy a pappíron. Írása Ericnek egyszerre volt lágy és hanyag, mind e mellett pedig próbált precízen írni, úgy, hogy mindenhol ugyan ott legyen az aláírás és ne térjen el. Mindegyikkel amikor végzet szépen száradni tolta az asztal egyik végébe. Néha éreztem, hogy rám pillant, de nem zavartattam magam. Miközben ott ültem Jen nagy unalmában üzengetni kezdett velem telefonon keresztül, és csak küldte nekem a hosszú regény üzeneteit, amiket muszáj volt elolvasnom mert vissza kérdezett belőle, és közben még Tomas is beszélgetni kezdtem, így két felé kellett figyelnem. Kezdtek fogyni az üres kártyák Eric előtt, így Oscar felállt és oda tett az asztalra még egy adagot, csak azért, hogy nehogy azt higgye vége a munkájának.

-Ez most komoly?-nézett fel rá barátom, aki közben a jobb kezével körzött néhányat, mivel gondolom már görcsbe állt a keze a sok írástól.

-Gyerünk, gyerünk!-csak ennyi volt a válasza Oscarnak, majd vissza ült a laptopja mögé. Sóhajtott egyet Eric, egy pillanatot lopva felém nézett, majd folytatta a munkáját.

-Minek ennyit aláírni egyébként?-kérdeztem kicsit hangosabban a kelleténél, mire Tomas felnézett rám és válaszolt a kérdésemre.

-Vannak akik előre megrendelik a kislemezt, és azoknak ez hozzá tartozik!-mondta, mire én bólintással jeleztem, hogy értem amit mond.

-Most kinevetnélek, hogy ennyit irkálnod kell, de nemsokára nekem is ezt kell csinálnom, szóval inkább befogom!-néztem vissza a popsztárra és rámosolyogtam, amit lehet, hogy inkább vicsorgásnak kéne hívjak, ő csak egy pillanatra elmosolyodott, de nem nézett rám, csak folytatta az autogram gyártást.
 Az idő nagyon hamar eltelt és azon kaptam magam, hogy Tomas és Oscar vissza számolnak. Először nem értettem, hogy miért, és inkább csak mosolyogtam rajtuk.

-3...2...1!-mondák az utolsó számokat kórusban, majd Oscar megnyomott egy gombot a gépjén és közzé tették az új dalokat.

-Minek kell ekkora felhajtás?!-vonta meg a vállát Eric értetlenül és szemeit összeszűkítette, de még mindig a dedikálással volt leginkább elfoglalva.

-Csak azért mert...tök jó!-rántotta meg  most Oscar a vállát és hozzá tett egy szemforgatást is, majd a laptopját az ölébe tette. A telefonom csipogni kezdett, ami Eric kiírásait jelezte Twitteren. Gyorsan letöltöttem a két új dalt, majd retweeteltem. Többször is próbáltam idő közben hívni Asht, de nem vette fel, még mindig. Haragudna rám? Vagy mi a fene folyik itt? Az összes gondolatom körülötte forgott és nem tudtam eldönteni, hogy mihez kezdő legyek. Valami rosszat érzek, ami nagyon nem jó általában. A fejemet fogtam és tekintetem végig cikázott az egész helységen. Hirtelen megcsapott egy meleg áramlat  ami olyan szinten befolyásolt, hogy rögtön felpattantam és riadtan körbe pillantottam. Tudom, hogyha ilyen történik velem, nemsokára pánik rohamom lesz, azt pedig nagyon nem szeretnék. Mindenki rám emelte tekintetét, én pedig bele túrtam a hajamba.

-Mindjárt jövök!-mondtam és felkaptam a táskámat. Feltéptem az ajtót, majd amilyen gyorsan csak tudtam szedtem a lépcsőfokokat lefele, mivel nem volt kedvem a liftre várni. Amint leértem gyorsan kiszáguldottam a friss levegőre. Kint elsétáltam kicsit lassabb tempóban az épület mögött lévő kis füves részre, majd a falhoz döntöttem a hátamat és leguggoltam. Fogalmam sincs mihez kezdő legyek. Mennyek el hozzá, vagy maradjak itt és nyugodjak le. De akkor is azt érzem, hogy valami nincs rendben. De miért? Miért kell nekem mindig rossz előérzetem legyen?

-Mit csinálsz te itt? Miért jöttél le?-talált meg Eric és leguggolt elém, közben pedig a kérdéseit zúdította felém. Szegény még a mai napon is velem kell foglalkozzon, pedig annyira nem akartam elszúrni a napját!

-Semmit, csak gondolkozom!-mondtam, mire kezét a lábamra tette.

-Ez nem jelent jót, történt valami?-kérdezte, mire én megingattam a fejem.

-Csak a szokásos, rossz érzésem van, el kéne mennyek Ashley-hez. Nem veszi fel a telefon. Vagy csak azért, mert haragszik rám, vagy valami komolyabb történt, mert ez már nem normális, hogy semmi jelet nem ad magáról nekem, ilyen még soha nem történt. Ennyire nem haragudhatott meg rám semmi miatt!-mondtam és közben tekintetemet az ölembe vezettem, megsimította a combomat, majd megszólalt:

-Ha akarod elviszlek?!-felnéztem rá és megingattam a fejemet.

-Nem kell, nem lakik olyan messze, elmegyek oda egyedül!-mondtam és felálltam a guggoló helyzetből.

-Biztos?-kérdezte, mire én bólintottam, utána pedig ő is felállt.

-Igen, te menny vissza és szórakoztasd a rajongóidat azzal, hogy hülye tweeteket írsz ki. Ez a te napod kell legyen!-mosolyodtam el halványan, majd megcsókoltam.

-Oké, az menni fog!-mondta, majd vissza sétáltunk a bejárathoz, míg ő felment vissza Tomasékhoz, én elindultam Ashley-hez. Gyorsan szedtem a lábamat, hogy minél hamarabb oda érjek. Út közben végig magamban merengtem és csak reménykedtem abban, hogy amint oda érek a mosolygós arcú, szőke hajú barátnőm fog fogadni. Meghallgattam még Eric két új számát is nyugtatás képen, és mondhatom, hogy megint óriásit alkotott. Imádom, mind a két számot! Amikor oda értem a házhoz, gyorsan kivettem a fülemből a fülhallgatót és fellépkedtem a ház előtti néhány lépcsőn. Leállítottam a zenét, majd elraktam mindent a táskámba. Nagy levegőt vettem, majd végül össze szedtem az összes bátorságomat és megnyomtam a csengőt. Egy ideig ott álltam, de semmi, még egy kis hangot se hallottam bentről. Az utcán elhaladó emberek kezdtek megbámulni, ezért újra csöngettem. De újra semmi válasz...Végül kopogtam is néhányat, majd lenyomtam a kilincset, hátha nyitva van. Nagy meglepetésemre nyitva is volt az ajtó, pedig soha nem szokott. Kitártam magam előtt az ajtót és körül néztem, de először nem mentem be, csak végig néztem a lakáson. Először nem hittem a szememnek, amit láttam nagyon nem tetszett. Gyorsan bementem az előtérbe, majd bevágtam magam mögött az ajtót és hallgatózni kezdtem, hátha hallok valamit.

-Ash, itthon vagy?-kiáltottam fel kicsit rémült, remegő hangon, de nem jött válasz. Bent a nappali romokban állt. Asztal felborítva, a tv széttörve hevert a padlón, a párnák szétszaggatva. Itt valami nagy gáz történt! Nem hiszem, hogy Ash annyira dühös lett volna valami miatt, hogy ezt tette volna a lakásával, mindig rend volt nála. Lassan beljebb mentem, és a házban kialakult csöndet, a magassarkúm kopogása törte meg, ami visszhangzott mindenhol. A konyhába lépve majdnem az fogadott amire számítottam. Összetört poharak, edények, a székek felborítva vagy épp a lába letörve, valamelyik szekrénynek az ajtaja le volt tépve. Gyorsan megfordultam a tengelyem körül és felrohantam Ash szobájába. Ott is minden szét volt szedve. Túl sok nekem ez a kupleráj, szerintem valaki direkt csinálta ezt, talán ezért, hogy elrejtsen valamit. Benéztem a fürdőbe, de a barátnőm sehol, nem találom. Idegesen a földre hajítottam a táskámat, majd a hajamba túrtam mindkét kezemmel és közben a helységben cikázott a tekintetem. Minden apró zugot megnéztem, de semmit se láttam. Elrabolták! Ebben már biztos vagyok. Körül néztem még egyszer az egész házban, és még mindig semmi, egy kis nyomot se találtam, amin elindulhattam volna. Gyorsan bementem Ash rejtett helyére, ahol a fegyvereket tartotta, és itt leesett az állam. Üres volt! Mindent elvittek. Még egy rohadt gumikesztyűt se hagytak. Bal kezemmel végig simítottam az arcomat ámulatomban, majd végig néztem az összes szekrényt, meg a tárakat. Volt néhány dolog a földre ejtve, gondolom kapkodtak és csak azért hagyták itt. Az egyik ilyen egy zseblámpa volt, meg még néhány töltény hevert a padlón. Gyorsan felvettem, majd bekapcsoltam és nagy szerencsémre néhány ütögetés után, de működött. Végig néztem az ágyat, hogy hátha találok ujjlenyomatot vagy egy hajszálat, de nem találtam. Majd az ajtófélfát is megnéztem. Valaki gondoskodott arról, hogy ne hagyjanak maguk után semmi nyomot, biztos, hogy nem ügyetlen kezdők voltak. De honnan tudtak a fegyvertáráról? Arról alig néhány ember tud...ki lehetett az? És a kódot honnan tudták, amivel be lehet ide jutni? Vagy hogy szedték ki Ashből?
 Abban az állapotban voltam, hogy komolyan képes lettem volna, teljes erőből neki menni a falnak. Visszafojtottam a könnyeimet, de legbelül igenis tudtam...ez is az én hibám! Minden miattam történik. Már épp rogytam volna össze, annyira elhagyott minden erőm, amikor meghallottam, hogy az ajtó csapódik a földszinten. Felkaptam a fejemet és a falra támaszkodtam. Vettem egy mély levegőt, majd remegő lábakkal kimentem a lépcsőre, hogy megnézzem ki az.

-Itt meg mi a fene történt?-kérdezte az érkező, aki Eric volt. Lassan leballagtam hozzá, és amint leértem átölelte egyik kezével a derekamat, hogy megtartson.-Ashley?-kérdezte, mire megingattam a fejemet.

-Nincs sehol!-mondtam egy sóhajtás közben.

-És megint igazad volt!-nézett körbe a házban és megcsóválta a fejét, majd óvatosan elengedte a derekam és a nappaliba sétált.-Rájuk gyanakszol?-kérdezte oda kiáltva nekem.

-Mint mindig!-mondtam elfojtott hangon.

-Ez meg micsoda?-kérdezte inkább magától, de szerencsére meghallottam. Rögtön oda mentem és megnéztem, hogy mit vett észre. Az asztal egyik lába le volt törve és, mintha egy kis anyagdarab lett volna bele akadva. Egy ideig csak néztem, majd megvilágítottam a fent talált elemlámpával.

-Talán valakinek a ruhájáról szakadt le, de nincs rajta vér!-mondtam, majd kikapcsoltam a lámpát.-Ha bármi baja lesz Ashleynek, komolyan megölöm őket, a saját kezemmel fogom kibelezni őket!-mondtam, majd dühösen a földhöz vágtam az elemlámpát.

-Hohó, ne mondj ilyet. Nem lesz semmi baja, és nem kell piszkos munkát végezned!-mondta és megsimította a hátamat.

-Ezt csak azért hiszem el, mert te mondtad!-mondtam féloldalasan és közben tekintetemet végig futtattam újra az egész helységen hátha valami újat fedezek fel.

-Fent találtál valamit?-kérdezte, mire én megingattam a fejemet.

-Jó lett volna, de semmi. Mintha mindent eltüntetett volna valaki. De gyere és nézd meg, hátha neked jobb szemed van!-fogtam meg a kezét és felhúztam a lépcsőn, egyenesen be a szobába. Rögtön nézelődni kezdett, de sajnos ő is csak a semmit találta meg. Viszont én megtaláltam Ash telefonját a földön az ágy mellett. Megnéztem és láttam, hogy jelzi neki a csomó hívásomat, valamit az üzenetemet is. Nem nézte meg, gondolom akkor már nem tudta. Gyorsan néztem néhány dolgot rajta. Utoljára hívott, meg a jegyzeteket, végül pedig a naptárát. És ott találtam valamit. Volt egy találkozója a közeli kávézóban, pont az nap, amikor mi utaztunk Koppenhágába. Ez érdekes lehet!-Eric elviszel a JC kávézóba?-kérdeztem, mire bólintott.

-Persze, de minek?-mondta és a kezébe vette a slusszkulcsot, amit csak a farzsebéből kellett elővennie.

-Ash nemrég ott járt, találkozója volt. Igaz azt nem írja, hogy kivel!-mondtam, majd felkaptam a táskámat a földről és bele tettem a telefont is. Gyorsan bepattantunk a  kint parkoló kocsiba és Eric egyenesen a kávézóhoz hajtott, ahol leparkolt. Mondtam neki, hogy maradjon kint. Bementem és a recepcióst kezdtem el faggatni. Először tagadta, hogy látta volna. Fiatal srác volt, az én korombeli, biztos, hogy megjegyzi őt ha látta.

-Ő az, nem ismerős?-kérdeztem és mutattam neki egy nagyon szép képet szőke barátnőmről.

-De igen, sajnos egy pasival találkozott itt. Eléggé sokat voltak itt, 3-4 óra is lehetett. De minek faggatsz, mi vagy te zsaru?-kérdezte, mire biccentettem.

-Nem éppen, na mindegy, kösz a segítséget!-mondtam, majd egy csábos mosoly vetettem rá, és utána kiviharoztam a kocsiból.

-Na?-kíváncsiskodott rögtön Eric, amikor beszálltam és felém fordult.

-Itt járt és egy hapsival találkozott. Nem tudom ki lehetett, nem nagyon szokott találkozgatni senkivel, főképp nem pasival!-mondtam és közben elindult. Most már haza mentünk, mivel az idő is kezdett estefelé járni. 

***

Este 10 óra körül lehet, nem vagyok álmos. Le se tudom hunyni a szememet, úgy érzem magam mintha 20 bögre kávét ittam volna meg. Csak ülök egy széken az ablak előtt és bámulok ki. A kezemben egy forró almás-fahéjas tea, amit Eric csinált nekem néhány perccel ezelőtt. Nem szabadna így viselkednem, szó szerint egyik percről a másikra depressziós lettem. Utálom így érezni magam, de nem tudok tenni ellene semmit. A depresszió sokkal erősebb nálam, nem vagyok képes arra, hogy legyőzzem. Saját magammal harcolok legbelül. Az egyik felem azt mondja, hogy nem kéne aggódnom, mivel csak meg akarnak rémiszteni és gyengének akarnak tudni. A másik pedig azt, hogy bármi baja lehet, és az csak az én hibám, az én felelősségem lett volna az, hogy figyeljek rá jobban. Mert nem mondtam el neki, meg akartam védeni Ewentől, erre pont az ellentéte történt?! Pont őt szemelték ki maguknak. Tudták, hogy ha nem Ericet akkor őt kell elvenniük tőlem, mert az fáj a legjobban. Kylie túl elővigyázatos, őt nem tudták volna elrabolni, így rá nem is gondoltak. De szegény Ashley, ott volt védtelenül, egymagában a házban és ő lett az áldozatuk. Már tól jól ismerem az észjárásukat, de mégse jöttem rá mire készülnek.
Lassan bele kortyoltam a meleg teába, és közben legördült néhány könnycsepp az arcomon. Már vagy 1 órája ezt csinálom. Csak ülök és bámulok. Eric biztos nem érti, hogy miért csinálom ezt. De senki se szokta érteni, hogy is érthetné ezt bárki is. Hiszen, ilyenkor magamba zárkózok és senki se tud ebből a rabságból kiszabadítani. Ilyenkor a saját gondolataim rabja leszek. Állandóan újabb és újabb gondolatok törnek elő, amik egyre jobban letörnek és ilyenkor szokott az történni, hogy szikét ragadok. De most nem tehetem! Tekintetem néhányszor a csuklómra tévedt és olyankor elfogott a vágy, hogy valami éleset végig húzzak vékony bőrömön. Már jól ismerem ezt az érzést, tudom milyen amikor ez történik. Ha nem teszek semmit, magamban megbolondulok. Teljesen elvesztem a fejemet, és mintha ezren azt suttognák a fejemben "Tedd már meg végre!", de ellent kell álljak. Igazuk van azoknak az embereknek akik azt mondják rám, én vagyok az a lány, aki mindig szomorú. A szomorúság lánya. Talán az vagyok, de nem bánom. Sokkal inkább vagyok ilyen, mint egy beképzelt liba, aki állandóan hülye sztárparádés bulikba jár és mindenkinek benyal. Sose leszek ilyen, de soha nem is akartam.

-Pihenned kéne!-hallottam meg azt a hangot mögöttem, amit nagyon jól ismerek. Gyorsan letöröltem az arcomra száradt könnycseppeket, majd megszólaltam.

-Pihenek!-hangom gyenge volt és remegett a sok sírástól, amit Eric észre is vett.

-Ne hibáztasd magadat!-jött mögém, majd egy puszit nyomott az arcomra.

-Eric!-szólítottam meg és kezeit megéreztem vállaimon.-Miért vagy velem?-kérdeztem azt, ami épp eszembe jutott, mire először hallgatás volt a válasz. Meglepődött a kérdésemen, és még magam is. Ahogy sejtettem is, ilyenek is az eszembe jutnak, olyan dolgok, amire nem kéne gondoljak. Olyanra kényszerít ilyenkor az érzés, hogy vissza idézzem a rossz emlékeimet, ilyenkor vissza térnek azok az érzéseim, amiket régen éreztem. Amikor a kezelőközpontban voltam...

-Ez most komoly?-kérdezte, mire egy aprót bólintottam.

-Annyi más lány akadna, és te mégis velem vagy. Pedig engem állandóan összetipornak, szörnyű életem van, állandóan történik valami rossz és ebbe téged is belekevertelek!-mondtam és rezdületlen arcát figyeltem közben az ablakban visszaverődve.

-Nélküled unalmas lenne az élet. Hiába van ott az a sok másik lány, mert nekem te kellesz!-hajolt a fülemhez és suttogott.-És különben is megmentettél, ennyivel tartozok neked!- egy kis mosoly csalt az arcomra ez a kijelentése. 

-Segítesz nekem?-kérdeztem, mire össze szűkítette a szemeit.

-Miben?-kérdezett vissza, kicsit éretlenül.

-Kilépni ebből a francos depresszióból?-kérdeztem, mire elvigyorodott.

-Persze!-mondta, majd kivette a kezemből a bögrét és lerakta az asztalra.-Felállni lustaság!-nézett vissza rám, majd kezével mutatta, hogy álljak fel, mire én sóhajtottam, majd tettem azt amit kért.

-Most örülsz?-kérdeztem, amikor felálltam.

-Nagyon!-mondta, majd közelebb lépett hozzám.

-Tudod mit? Kajáljunk, éhen halok!-kerültem ki hirtelen és kimentem a konyhába.

-Oké, nem erre számítottam, de nekem jó!-jött utánam kis idő múlva.

-Oké, mi legyen?-kérdeztem és magamra erőltettem egy mosolyt.

-Hmm...mondjuk...te!-mondta kaján vigyorral az arcán, majd magához húzott és megcsókolt.

-Egyem meg magamat?-nevettem fel, amikor elváltam tőle. Ő is felnevetett, majd újra magához húzott.

-Ne edd meg, hagyd meg nekem!-mondta és még mindig vigyorgott.

-Eric, komolyan kérdeztem!-mondtam kicsit megkomolyodva.

-Én is komolyan mondtam!-vonta meg a vállát, mire felnevettem.

-Nem az előző kérdésemet, hanem azt, hogy mit együnk!-mondtam, mire bólintott.

-Jaaa....sajtos melegszendvics?-kérdezte, mire én bólintottam.

-Oké, egyszerű, és nagyszerű!-neki láttam megcsinálni a kaját és közben Eric kifaggatott, hogy mi a véleményem az új dalokról.

-És melyik tetszik jobban?-kérdezte, miközben beraktam a sütőbe a kaját, majd a lábammal becsuktam az ajtaját.

-Mind a kettőt imádom!-mondta, mire megforgatta a szemét.

-Jó de valamelyik csak jobban tetszik!-annyira próbálkozott valamit kiszedni belőlem, de én csak a fejemet ingattam.

-Nem, nem hiszem!-leültem pont szembe vele. Eszembe jutott valami, de úgy voltam vele, hogy inkább nem kérdezek rá. De annyira hajt a kíváncsiság, ezért muszáj megtudnom, valahogy.-Miss Unknown!-csak ennyit suttogtam és kezemet kezdtem el nézni.
-Mond csak, min törtöd a buksidat?-mondta és a hangjából éreztem, hogy nagyon mosolyog.
-Semmi olyanon, ami téged érdekelne!-mondtam, majd felnéztem rá. 
-Ne akard, hogy kiszedjem belőled!-mondta és az asztalra könyökölt közben.
-De mondom, hogy semmi!-vontam meg a vállam, majd felálltam. Oda mentem a hűtőhöz és kiszedtem magamnak egy vizet, valamit ketchupot, majd a kajára. Amikor megfordultam, hogy letegyen a pultra a cuccokat, egy erős mellkasba ütköztem. Nagyot sóhajtottam, majd felnéztem.
-Szóval?-kérdezte apró mosollyal az arcán.
-Eric, ne viselkedj gyerekesen, engedj ki!-néztem a karjára, ami támaszkodott a mögöttem lévő szekrénysorba és ezzel elzárta az utat.
-Inkább te viselkedsz úgy, mivel nem vagy hajlandó elmondani!-vonta meg lazán a vállát, mit sem törődve azzal, hogy az előbb mit mondtam neki.
-Akkor még jó sokáig itt fogunk így állni, mert nem mondok neked semmit!-hátamat neki támasztottam a szekrénysornak és úgy néztem vissza Ericre.
-Nekem jó!-mit is gondoltam, hogy majd a kijelentésemtől el fog engedni?! Ismerem már annyira, hogy tudjam, nem fog. Egy ideig csak csöndben álltunk egymás előtt, én pedig a padlót kezdtem el bámulni unalmamban, bár az se volt valami izgalmas. Egy gyorsan mozdulattal, míg nem figyeltem kiverte a kezemből a cuccokat, majd a combom alá nyúlt és felemelt, lábaimmal körbe fogtam a derekát, ő pedig kicsit a szokottnál erősebben a falnak lökött.
-Azt kérted, hogy segítsek, de ha ilyen makacs vagy nem fog menni!-mondta és csípőjét az enyémnek nyomta.
-Rossz emberrel kötekedsz, Saade!-mondtam, mire egy halovány mosoly jelent meg az arcán.
-Én élvezem!-mondta és végig nézett rajtam, éreztem, hogy a véredények kiszélesednek az arcomban és bőröm felmelegszik, attól ahogy rám néz. Elpirultam!
-Ne is próbálkozz!-ingattam meg a fejemet, mire tekintete megkereste az enyémet. 
-Még meg se próbáltam!-lábaimat leszedtem a derekáról, majd ellöktem magamtól. Gyorsan kikerültem, majd végig száguldottam a nappalin és kimentem a teraszra. Jót tett a friss levegő és végre elmúlt a pír az arcomról is, de egy idő után kezdtem fázni.
-A kaja odaég!-mondtam hátra se pillantva, mert megéreztem égető tekintetét magamon.
-Égjen!-válaszolt nekem, nem törődök stílusban, és gondolom egy vállrántást is hozzá tett. Hirtelen szembe fordított magával, csillogó szemeimben annyi vágyat láttam, mit még talán soha. Egy ideig szemezett ajkaimmal, mire én sóhajtva megfogtam a tarkóját és magamhoz húztam. Rögtön vissza csókolt és egy laza mozdulattal felkapott az ölébe. Rögtön végig áramlott az egész testemben a melegség, amitől már nem is éreztem a hideget, ami kint volt. Bizsergést kezdtem el érezni a gyomromban, ami egy jobban felerősödött, majd azon kaptam magam, hogy vadul a ház falának nyomja a hátamat. Néhány pillanat múlva pedig már a nappali kanapéján találtam magam. Szinte rekord sebességgel tette meg az utat kintről egészen idáig és egy másodpercre se szakadt el tőlem. Végig fektetett a kanapén és felém tornyosult, majd apró csókokkal kezdte behinteni a nyakamat, közben pedig az itthonra felvett pólóm alá nyúlt.
-Egy pillanat!-szakadt el tőlem, majd kisietett, addig én pedig tekintetemmel végig követtem, ahogy kiment a konyhába. Gondolom elzárta a gázt, mivel ő se szeretné leégetni a házát. Miközben ott feküdtem semmire se tudtam gondolni, teljesen megnyert magának. Vissza sietett hozzám, majd egy szempillantás alatt ugyan ott folytattuk ahol tartottunk. Nem sokkal később rekordgyorsasággal jutottunk be a szobába, ahol rögtön megfosztott felsőmtől, majd az ágyra döntött. Felém mászott és csókokkal árasztotta el nyakamat, majd lejjebb haladt végig a mellem vonalán, majd a hasamra tért át. Nagyokat sóhajtottam érintése alatt, amin elmosolyodott, majd vissza emelkedett hozzám, és majdnem szó szerint tépni kezdte ajkaimat. Közben pedig pólójával babráltam, amit ő is észre vett és egy szempillantás alatt lekapta magáról, majd elhajította. Vissza hajolt hozzám és egy érzelmes csókot adott, majd újra a nyakamra tért át. Apró csókokat adott nyakamra, vagy épp kicsit megszívta a vékony bőrömet. Ennek nyoma marad!
-Ugye nem akarsz leállítani?-kérdezte rekedtes, vággyal teli hanggal, miközben folytatta a a nyakam kényeztetését, amint én is egy apró csókkal viszonoztam. - Segítséget kértél...-suttogta, mire én felkuncogtam és dús, sötétbarna már majdnem fekete hajába túrtam.
-Nem ilyenre számítottam!-mondtam halkan és lehunytam a szememet, hogy átadjam magam az élvezetnek.
-De viszont élvezed!-nevetett halkan bele a nyakamba.
-Fejezzük be ezt a perverz beszélgetést!-próbáltam meg lezárni az ügyet, de közben végig ziháltam.
-Ahogy akarod édes!-mondta, majd egy mozdulattal kigombolta a sortomat és lehúzta rólam. Innen már nem tudok menekülni. De igazából elérte amit akart, mivel nincs időm gondolkozni semmin. Ez a jó ebben, minden történik akkor amikor kell és nem lehet közben agyalni rajta. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de mintha eddig kiéheztetett volna. Olyan szenvedélyesen csókoltam, hogy még magam is meglepődtem azon. Eric pedig természetesen élvezte a helyzetet. Mondjuk melyik pasi ne élvezné, hogyha egy nő alatta fekszik szinte meztelenül és vadul smárolnak?! Erre egyszerű a válasz...nincs olyan férfi. Bár én se panaszkodhatok, a látvány amit Eric nyújt, nagyon hatásos minden nőnél, és nem kell ahhoz félmeztelen legyen, de most én mégis így látom. Az őszintét megvallva, rohadtul dögös. Úr Isten! Kezd vissza térni a régi Kendall belém, csak az gondolt perverz dolgokat. Na tessék Eric, ez is a te hibád!
Kicsit elemelkedett tőlem és végig vezette tekintetét rajtam.
-Eric!-takartam el az arcomat, mert éreztem, hogy újra elpirulok.
-Nyugi, gyönyörű vagy!-mondta, majd elvette a kezemet és megcsókolt.-És irtó aranyos, amikor elpirulsz...-mormolta ajkaimba-...főként, amikor miattam!-tette hozzá belemosolyogva a csókunkba. Teljesen belefáradtam abba, hogy titkolom előtte azt, hogy mennyire vágyok rá, most pedig végre nem kell többet kínoznom magamat se és őt se....