13. fejezet

Sziasztok

Itt is vagyok az új fejezettel, de egy ideig sajnos nem fogok jelentkezni mivel elutazom egy időre. De a másik sajnos pedig az, hogy egyáltalán nem kapok vissza jelzéseket szóval most már be fogom vezetni azt, hogy min. 1-2 komi vagy "tetszik". Sajnálom, de muszáj, mert így nem látom értelmét, hogy folytassam a történetet.

Puszi: Milly

13. fejezet: Ébredés....

A fejem szét hasad a fájdalomtól, de az egész testemet olyan érzés veszi hatalomba, mintha ezer késsel szurkálnának állandóan. Ökölbe szorítottam az egyik kezemet, mire még nagyobb hasító fájdalom ütött belé. Mi történt velem? Megpróbáltam kinyitni a szemem, de csak hunyorogva sikerült. Fehér falak, bútorok és csipogó hang. Kórházban vagyok, nyílalt bele a fejembe a való igazság és ordítani tudtam volna a fájdalomtól.

– Kendall!-jött oda hozzám egy olyan ember akire nem számítottam.

– Te mit csinálsz itt?– kérdeztem halk és remegő hanggal.

– Edin felhívott, hogy mi történt és rögtön ide utaztam kocsival, mivel repülő nem indult!-mondta és kézfejemet kezdte el simogatni.– Hogy érzed magad?– erre csak mordultam egyet és elfordítottam a fejem az ablaktól.

– Mindenem fáj és remeg. Mi történt?

-Állítólag a feszültség és kimerültség miatt van ez. És a miatt, hogy nem tartod be az étrendet!-el is felejtettem. Még a rehabon megmondták, hogy napi kétszer kell normális kaját egyek, sok folyadékot kell igyak és gyümölcsre valamit zöldségre van szükségem.

– Sajnálom!-mondtam, mire elcsitított.

– Ne sajnálj semmit inkább tedd azt amit mondanak neked!– mondta és egy kis biztató mosoly jelent meg arcán. Bólintottam, majd körbe néztem. Sok gép volt körülöttem, amit nem tudtam mi, de az biztos, hogy az infúzió is közte volt.

– Mi óta vagyok itt?-kérdeztem, mire lehajtotta a fejét. Ez nem jelent jót.

-2 hete fekszel itt!– annyira meglepődtem, hogy még pislogni sem tudtam, nem hogy meg szólani.- A sok erős gyógyszer és fájdalom csillapító miatt aludtad végig. Már nagyon féltem, hogy kómában vagy!

– Ugye anyuéknak nem szóltál?

– Nem!-ingatta meg a fejét, mire én bólintottam.

– Akkor jó, mert tudod milyenek. Vissza vinnének Los Angelesbe!-mondtam, mire bólintott.

– Ismerem őket eléggé jól!-mondta, majd az ajtóra kaptuk a fejünket mivel nyílni kezdett.

– Szia!– köszöntek halkan és közelebb jöttek hozzánk.

– Hogy vagy kislány?– kérdezte Ed, mire bólintottam.

– Úgy ahogy!-mondtam, mire elmosolyodott.

– Nem is tudom mire számítottam, talán arra, hogy már teljesen jól vagy!-mondta, mire én megingattam a fejem kicsit, de eléggé fájt így abba is hagytam.

– Sajnos nem!-válaszoltam és kezdett kicsit erősödni a hangom.

– Én megyek megkeresem az orvost!-állt fel Kylie, majd az ajtónál Eric-re nézett aki bólintott. Nagyon nagy a feszültség, ami nem jó jel. Eric felnézett rám, így egymásba kabajodott a tekintetünk.

– Jól megijesztettél minket!-sétált közelebb Eric, amikor meglátta, hogy őt nézem.

– Elhiszem, de mi történt? Semmire nem emlékszem!-néztem még mindig őt.

– Kit voltál a parkba...-kezdte, de pont erre a részre emlékeztem.

– Ezt még tudom!-mondtam, mire egy féloldalas mosoly jelent meg az arcán.

– Elkezdtél sírni, majd teljesen össze omlottál, a földre estél volna, ha nem kaplak el!– mondta, mire bólintottam.

– Köszönöm!-próbáltam hálálkodni, de még mindig emlékszem arra ahogy Emmával viselkedett.

– Ez természetes!-bólintott, én pedig tekintetemmel a kezemre néztem, ahogy ő is.-Nem is tudtam, hogy van tetoválásod!-felnéztem rá és elmosolyodtam.

– Még van néhány!– mosolyogtam rá és fentebb húztam a paplant.

– Nekem is van egy!-mondta, mire bólintottam.

– Sejtettem, hogy van. Már majdnem mindenkinek!

– Neked hány van összesen?-kérdezte, még magam se tudom pontosan.

– Sok!-válaszoltam és elhúztam a számat.-De majdnem mind apró!-válaszoltam, majd bejött Kylie és a doktor is.

– Jó napot Miss Jenner!-üdvözölt és kezet fogott velem.-Mr Femunt vagyok!-mutatkozott be, majd a pappírjaimra nézett.-Itt ha jól látom van egy tavalyi bejelentésű rehabilitáció, ez igaz?– na basszus most, ez nem jött jól, hogy ezt mondta. Eric rám kapta a fejét úgy ahogy a többiek is. Kylie csak a fejét fogta úgy ahogy Edin is. A fenébe, mindent elcseszett.

– Igen!-válaszoltam halkan, mire Eric felállt a helyéről. Én felnéztem rá, de ő csak megingatta a fejét és kiment a kórteremből. Lehajtottam a fejem és mélyeket kezdtem el lélegezni.

– Rendben, akkor ez az ájulás és a kimerültség talán vissza térő vágyakozás lehet az alkohol vagy épp tiltott szerek ellen. De talán a bulimia is lehet az oka. Betartotta az étrendet?-Eric a kórteremre ránéző ablak előtt állt és eléggé idegesnek tűnt, Tomas is kint volt vele és valamit beszéltek.-Miss Jenner, válaszolna?– tekintetem az orvosra helyeztem, jól hallottam a kérdést, csak épp nem akartam válaszolni.

– Nem igazán!– valamit írni kezdett és utána vissza nézett rám.

– Rendben, hát igen ez súlyos probléma. De már ma haza engedhetem, így arra kérem, hogy figyeljen az étrendre és ha a hiány érzete egyre erősebb lesz forduljon orvoshoz vele!-mondta és oda adta nekem a pappírt, hogy írjam alá. A kezeim nagyon remegtek, de ezt a stressznek nyilvánítottam. Vissza adtam a pappírt és rögtön le is húztam magamról a paplant és felálltam.

– Tessék!-adta a kezembe Kylie a cuccaimat. Bementem a mosdóba és felvettem egy lila félvállas pólót meg egy fekete csőnadrágot, hozzá pedig egy lila edző cipőt. Fújtam magamra egy kis parfümöt és gyorsan megmostam az arcom, majd a fogam. Kimentem és láttam, hogy senki nincs bent a kórteremben.

– Eric ne ítéld el, majd el fog mondani mindent!– hallottam meg a nővérem hangját. Elkezdtem a cuccaimat lassan pakolni és közben próbáltam kicsit hallgatózni. Tudom, hogy nem szép dolog, de túl hajt a kíváncsiság, hogy tudjam mit beszélnek.

– Nem tudom, azt nem értem, hogy miért nem mondta el nekünk!-válaszolta a srác, és a hangjából ítélve kissé már lenyugodott a történtek után.

– Mert nem akart rögtön úgy oda menni hozzátok, hogy elmondja. Most őszintén, ha te úgy ismered meg, hogy az első nap megtudod ezeket róla, akkor szerintem most hozzá se szólnál. Esetleg köszönnél mikor találkoztok!-próbál védni Kylie és e az a baj, hogy mind a kettőnek igaza van.

– Ez nem igaz!– válaszolta kissé nyugodtabban. – Van még valami amiről nem tudok vele kapcsolatban?-na most mit mondasz kedves tesókám. Csak csend volt, senki nem szólt semmit.-Szóval van!-mondta kissé csalódott hangon és sóhajtott, nem értem miért érdekli őt ez annyira. Felkaptam a táskát a vállamra, majd az ajtóhoz mentem és kinyitottam. Minden szem rám szegeződött én pedig nagy levegőt vettem.

– El fogok magyarázni mindent!– mondtam és először a popsztárra néztem.

– Tudod Kend, nagyon nem vagyok rá kíváncsi. Csak az lep meg, hogy te voltál rám berágva, amikor Emma itt volt. Akkor most nekem nagyon dühöngenem kéne!-állt elém én pedig lebiggyesztettem a szám sarkát.

– Az más volt!– mondtam és össze fontam mellkasom előtt a kezemet.

– Miért? Annyi volt az egész, hogy ott nem csak rólam volt szó. De gondolom a te kis mesédben sem csak te vagy benne. Gondolom a kis nővérkéd is és Edin is!-nézett a két megemlített emberre.

– Őket ne hibáztasd!-néztem rájuk, majd vissza a popsztárra.

– Nem is!-mondta és elindult a lépcső felé. A padlót kezdtem el nézni mikor cipőket láttam meg előttem. Felnéztem és Edint láttam magam előtt.

– Ne foglalkozz fele, majd meg fog nyugodni!– mondta én pedig a többiekre néztem.

– Annyira sajnálom!-mondtam és végig néztem mindenkin.

– Én megértem, hogy nem mondtad el. Nem ránk tartozik, alig ismerjük egymást!– mondta Aya és mellette néhányan bólogattak.

– Majd lenyugszik!-mondta Tomas és megsimogatta a vállam, majd elindultak ők is.

– Mennyünk!-mondta Kylie és lassan mi is elindultunk.

Egész nap agyaltam azon, hogy mit kéne csináljak. Holnap vissza utazok Svédországba és igazából az amiért jöttem, na abból nem lett semmi. Látni akartam Ericet élőben énekelni, meg sokat fényképezni, de valamiért annyira szerencsétlen vagyok ez se jött össze. És a gond az, hogy Eric most még be is van rágva rám. Talán nem kéne vele foglalkozzak, de valamiért mégis foglalkozok. Magamat fárasztom azzal, hogy ezt megteszem és tudom is, hogy nem kéne, mert ő ezt nem értékeli, sőt észre se veszi, mondjuk jobb is az, hogy nem tudja.

– Kendall!-törték fel a lakosztály ajtaját. Csak én voltam lent a nappaliban, a többiek a szobájukban pakoltak. Az ajtó irányába néztem és kit látnak szemeim...

– Te mi a fenét keresel itt? Jössz még jobban elrontani a napomat? Hát kösz!– ahogy meglátom ezt a fazont rögtön rossz kedvem lesz és dühössé válok.

– Pontosan, mert van valami amit a két kis kiszemeltem titkol előled. Gondolom kíváncsi vagy rá!-melyik két áldozatról beszél? És milyen titok? Oké, vagy én vagyok hülye és nem értem, vagy szimplán tényleg nem hallottam még erről a kis titokról.

– Te miről beszélsz?-álltam fel és közelebb sétáltam hozzá.

– Szóval még az ég világon semmit nem tudsz róla!-mondta és a lépcsőhöz ment, majd felnézett. Gondolom hallotta a hangokat, így tudta, hogy nem egyedül vagyok.- Lányok, gyertek le!– kiáltott fel, rá néhány másodpercre hallottam is az ajtó nyitódásokat. Aya és Kylie sétált le. Nővérem mikor meglátta, hogy ki volt az a férfi aki felkiáltott, lesietett és oda állt elé.

– Mit csinálsz itt?-kérdezte szikrákat szóró pillantásokkal.

– Nyugi kislány csak elmondom azt, amit te még nem!-mondta és rám nézett, majd oda jött hozzám nővérem.

– Miért engedted be?

– Szerinted beengedtem, magától jött be!-mondtam és ekkor beléptek a fiúk. Közülük csak Tomas hiányzott. Már csak ez kellet nekem. Eric és Edin rám nézett.

– Mi folyik itt, csapat megbeszélés?-jöttek oda és csatlakozott Alex is.

– Drew, csak éppen még nem folyik!– mondta mellettem Kylie.

– Oké, ki az a Drew?-kérdezte Alex, és láttam, hogy Eric lehajtotta a fejét, talán ismeri.

– A volt barátom!-mondta Kylie, mire bólintott a srác.

– Mindjárt jövök!– mondtam és elkezdtem kettesével szedni a lépcsőfokokat a szobám felé.

– Kendall!-üvöltött fel hozzám Drew, én pedig lassan megfordultam. – Hova-hova?-kérdezte, mire én csípőre vágtam a kezeimet.

– A szobámba!– válaszoltam, mire intett, hogy mennyek. Feltéptem az ajtót, majd rögtön a bőröndökhöz mentem. Felnyitottam, majd kutatni kezdtem a fegyverekért. A biztonság kedvéért muszáj volt ilyeneket is elhoznom. Becsúsztattam egyet a nadrágomhoz a másikat pedig a kezembe fogtam. Ha már felfedt egy kis részletet az orvos az életemből, akkor fedjük fel egy kicsivel többet is. Elindultam vissza a nappaliba és közben az ujjamon forgattam a kalibert.

– Az ott egy igazi fegyver?-kérdezte Eric, mire én csak bólintottam.

– Nem vízipisztoly az is biztos!– válaszoltam és megindultam felé, majd kivettem a nadrágomból a másik kalibert is és a kezébe nyomtam. Furcsállóan nézte, de én tudtam, hogy ha látott már jó akció filmet, akkor tudja használni.

– Vészhelyzet esetén süsd el csak!– mondtam és elindultam volna, de vissza rántott.

– Én nem tudom használni!-kezdte el a kezében forgatni a pisztolyt és közben alaposan megnézte azt.

– Dehogynem, csak úgy, mint egy videojátékban vagy filmben!– mondtam és végre elengedett így Drewhez sétáltam.

– Szóval, mit szeretnél?-álltam elé, mire tekintete a fegyverre tévedt.

– Felkészültél!– jelentette ki, mintha nem tudná, hogy nálam mindig van.

– Muszáj, te mindenhol megjelentsz!-válaszoltam.

– Ezt jól tudod!-válaszolta és kikapta a fegyverét a tokjából. – Tedd le a fegyvert!-mondta, mire én a kanapéra dobtam. – Nem lesz rá szükséged, mert csak gyorsan elmondok valamit és utána megyek is. Mert elutazom!-vonta meg a vállát, mintha ez tőle olyan megszokott lenne, pedig nagyon nem.

– Megfogadtad a tanácsom? – kérdeztem kissé gúnyosan és egy apró mosoly jelent meg az arcomon, közben pedig mindenki nagyra nyílt szemekkel figyelt minket, hogy mi fog történni.

– Nem, csak utálom a hideget így elmegyek nyaralni. Új hely, új emberek és te sehol!-felhökkentem én csípőre tettem a kezeimet.

– Szánalmas vagy!

– Annyira nem, mint Kylie és a kis popsztár, akik össze feküdtek, amikor én voltam még a nővérkéddel. Szerinted miért vadásztam rájuk? Csak játékból? Hát nem...csak te mindig ott voltál, téged nem akartalak bántani. Te jó fej kis csaj vagy és jók vagyunk egy csapatban!– teljesen le sokkoltam és kezeimet a testem mellé engedtem és a szám is nyitva maradt a meglepődötségtől. Igaz lenne, amit Drew mondott? Vagy csak megint hazudik. Az említett emberekre néztem akik lesütötték a tekintetüket. Ebből is arra következtettem, hogy igaz amit Drew mondott.

– Ez tényleg szánalmas!-mondtam, mire Drew elmosolyodott.- Meddig akartál várni míg elmondod nekem?– emeltem fentebb a hangomat és Kyliera néztem.

– Kend, én...

– Te ne hívj így. És te? Most én lettem volna a célpontod? Megvártad volna míg engem is behálózol és csak utána mondod el?-Eric felé fordultam, szemeimet könnyek mardosták, közben pedig a fejemet ingattam.- Hova utazol?-néztem vissza Drewre, aki elcsodálkozott.

– Miami, Los Angeles, Ibiza, mindenhol ott leszek!– lehet, hogy óriási hibát követek el, de ezekkel nem fogok tovább együtt lenni, sehol. Túl messzire mentek most.

– Megyek veled!-mondtam, mire mindenkiből feltört egy „mi?”.-Igen jól hallottátok!– néztem a többiekre és széttártam a kezem.

– Kend!-jött oda hozzám Ed. – Meg fogod bánni!– meg ingattam a fejemet.

– Nem, ő legalább nem hazudik minden nap a képembe. És legalább vissza térhetek a régi életemhez egy kicsit. Csak a szórakozás lesz a lényeg, és más nem fog érdekelni!– mondtam és le gördült az első könnycsepp az arcomon.

– Ne tedd ezt!-kérlelt, mire Drew szánalmas képet vágott és a többiekre nézett.

– Miért? A nővérem miatt? Őt nem érdekli...miattatok? Csak téged ismerlek igazán. A szüleim miatt? Csak örülni fognak, hogy közelebb vagyok hozzájuk. Senkit sem érdekel az, hogy mi van velem. Akkor miért ne mennék!-válaszoltam és éreztem, hogy a gyomrom össze szorul azok után amiket mondtam.

– Húgi, engem érdekel, hogy mi van veled...-leintettem.

– De engem nem érdekel!-mondtam és felkaptam a fegyveremet a kanapéról.-A cuccaim fent vannak a bőröndökben lehozod?– kérdeztem kissé nyugodtabban Drew-től, aki meg is indult, de előtte ő is felkapta a fegyverét. Hamar vissza is ért velük és már az ajtóban állt. Én is oda sétáltam hozzá, majd vissza néztem a többiekre.

– Viszlát!-mondtam és kiléptünk az ajtón...