14. fejezet

Sziasztok

Az én okosságom miatt most teszek fel egy új rész, de létszíves írjatok komikat, mert nagyon rossz, hogy nem kapok semmi visszajelzést. Viszont nem bírom ki, hogy ne tegyek fel új részeket és Yoora is állandóan ezzel nyaggat, így muszáj. Nem tudok mit hozzá fűzni, így csak Jó olvasást! és létszíves komizzatok :))
Puszi: Milly

14. fejezet: Kis titkok...

Teljesen elszántam magam, menni akarok, minél messzebb innen. És egy hamar nem is akarok vissza jönni. Csak az a baj, ha a családom megtudja, hogy Drewvel vagyok teljesen kikészülnek. Már így is van egy véleményük rólam és ezt ez a hír, csak még jobban rontani fogja. De az is biztos, hogy én ezekkel nem maradok itt, inkább gubbasztok Drew mellett egész nap, mint, hogy nézzem a nővérem arcát minden nap és azon agyaljak, hogy Ericnek talán én lettem volna a következő „áldozata”. Erre nekem semmi szükségem.

– Tényleg ezt akarod?-nézett rám a srác, mire én bólintottam.

– Igen, teljes mértékben!-megingatta a fejét, majd előre nézett és várta, hogy felérjen a lift. Csak az nem akart egy hamar. Nagyokat sóhajtottam és tudtam, hogy ebből Drew talán arra következtet, hogy nem is tudom mit kéne tegyek, de ha tényleg annyira jól ismer, mint amennyire állítja, akkor jól tudja, hogy ez nálam nem a tehetetlenség jele. Inkább csak azé, hogy már megint csalódnom kellett valakikben és talán ő az egyik olyan ember aki tudja, hogy ez nekem milyen rossz. Végre felért a lift és egy halk csilingelő szóval jelezte, hogy kinyílnak az ajtók. Kijöttek belőle az utasok, majd végre mi is beszálltunk és magam után húztam a bőröndömet. Utoljára vissza néztem a folyosóra, majd le a bőröndömre, hiszen egy ideig nem fogok ide jönni, sőt talán már soha...

Eric szemszöge

– Most komolyan itt álltok és még utána se szóltatok, hogy ne mennyen vagy valami?!-kezdett el okoskodni Maria. Most ebben a helyzetben majdnem képen töröltem. Kylie egy bárszéken zokogott én pedig úgy éreztem, hogy egyfelől miattam sír, ami igaz, így oda mentem hozzá.

– Nyugi!-simogattam meg a hátát, mire ő felnézett rám és bele ütött a mellkasomba.

– Hogy nyugodjak meg Eric, nem csak titkolóztam és hazudtam neki. De most elmegy egy olyan emberrel utazgatni, aki eddig az ellensége volt és minden rosszt ránk hozott!-én csak figyeltem ahogy az egész teste rázkódik a sírástól. Nem tudtam mit tenni, ha azt hajtogatom neki, hogy minden rendben lesz, azzal nem segítek semmit. Ha pedig elmegyek az lesz a baj. Vagy nem...mintha felkapcsolták volna a villanyt, úgy fordult meg bennem ez az ötlet.

– Nyugodj meg, mert mi is oda utazunk!-mondtam és utoljára megsimogattam a hátát, majd elő kaptam a telefonomat.

– Hogy érted, hogy mi is megyünk?-kérdezte Ed, mire én a fejét támasztó Edinre néztem. Megcsóváltam a fejem és mintha nem is hallottam volna a kérdését, úgy tettem fel inkább a sajátomat.

– Mit mondtak, Miamiba mennek először?– kérdeztem és mindenkin végig néztem.

– Azt hiszem igen!-felelte, mire Kylie és könnyes szemeivel rám nézett.

– Mi a fenét művelsz, ha Kend megtudja, hogy követjük ki fog nyírni!-mondta, mire én felmutattam felé a pisztolyt, amit még az említett adott. – Nálad felejtette?!– kérdezte inkább saját magától, de én is bólintottam. Szerintem nem felejtette, inkább csak nálam hagyta, vagyis ha megkérdezni, hogy miért van nálam, akkor valami ilyesmit kéne kiböknöm neki.

– Már csak az a baj, hogy nincs fegyver viselteid. Amerikába nem engednek át  fegyverrel!– szólalt meg az okoska táncos.

– Ne légy már ilyen haver, ha Drewnek állandóan sikerül, akkor nekünk is!– mondtam és a telefonomon kezdtem kutatni egy leghamarabbi Miamiba tartó gépet.

– Oké, de először vissza kéne menni Stockholmba és majd utána repülgetni a csaj után!– felelte mogorván Maria és megint az az érzés, hogy mindjárt felpofozom. Inkább kussolna...

– Drága Maria, csönd van, mert te úgyse jössz!-csitította el Rim, mire én nagyot néztem. Jó tudni, hogy állítólag nagyon jó barátnők és mégis így kioktatja.

– Megvan!-mondtam ki hangosan és láttam, hogy a következő gép Stockholmból egy nap múlva délután megy. Tökéletes nekünk.

– Mi az?-állt fel a mostanra már csak könnyeit törölgető csaj és a vállamba kapaszkodott.

– Ez az a gép, amivel menni fogunk Miamiba!-néztem rá, mire ő a nyakamba vetette magát.

– Köszönöm!-eléggé fullasztott már, de szerencsére elengedett, így végre oxigénhez tudtam jutni.-De...-jaaaj nee, ez a de ez már rosszul kezdődik.-...ha bántani mered a húgom a saját kezemmel fogom kitekerni a nyakad!– oké, ezt fenyegetésnek vettem, jó mondjuk szerintem annak is szánta.

– Hé, nyugi kislány én senkit nem akarok bántani!-tettem fel védelmezően a kezeimet, mire ő csípőre vágta mind a kettőt és felvonta a szemöldökét.

– Haver, mi se vagyunk hülyék. Teljesen belé vagy zúgva!-állt mellé Edin, mire én felhökkentem.

– Miről beszélsz? Nem, dehogy, ő csak barát!-vagy nem, de neki nem tök mindegy.

– Ahha, persze!-mondta Kylie és mellette a srác is bólogatott.– Csak szóltam, se testileg se lelkileg ne bántsd meg, mert nagyon rosszul fogsz járni!-mondta a lány és megfordult, de úgy, hogy a haja bele ment a számba. Fúúj... A többiek elhúztak, kivéve Alexet.

– Te is ki akarsz oktatni?-kérdeztem, mire megingatta a fejét.

– Nem, mert tudom, hogy bejön neked, már amikor neked ment, kicsit megbámultad, szóval ezt a témát én hanyagolom!-mondta és ő is kiment a lakosztályból. Egyedül maradtam, de miért kell mindenki velem foglalkozzon. Persze az néha jó, de ilyen esetekben inkább mindenki kussoljon. Én is megindultam az ajtó felé, amikor észre vettem, hogy Kendall itt hagyta a laptopját. Tudom szemétség, de a kíváncsiság kifúrja az oldalamat, annyira érdekel, hogy vajon mik lehetnek rajta. Körül néztem, majd leültem a kanapéra és az ölembe vettem a laptopot. Bekapcsoltam és szerencsére Kend nem volt előre gondolkodó, így nem kért semmi jelszót. A háttérkép egy kép volt Stockholmról, gondolom a repülőn fényképezte még mikor ide jött. Éjszaka lehetett, mivel csak a fények voltak láthatók rajta. De így is kurva szép. Bementem a mappák közé ahol találtam egy „Mix” címűt. Rá kattintottam, és rögtön bejött csomó dal. Volt közöttük David Guetta vagy éppen DJ BL3ND is. Lentebb menve találtam néhány „Mix by Me” címűt. Elindítottam az egyiket és egy elég kemény dubstep keverés hallatódott. Ezt is megtudtam, Kend szereti a dubsteppet. Most már legalább van mivel fenyegetőznöm, ha nem akar megcsókolni soha. Na mondjuk ez köcsög lenne, meg szerintem azért nem sokan tudják róla, hogy ezt csinálja. Vagyis a nővére biztos tudja, de rajta kívül fogalmam sincs. Hagytam, hogy mennyek a zene és közben átmentem a képek nevű mappába. Találtam néhány régebbi képet Kendről, de voltak nagyon régi kiskorában készült képek, na meg ott volt Kylie is. Kiskorukban még jobban hasonlítottak egymásra. Mostanság az ember aszt hinné, hogy Kylie a keményebb pedig nem, még normális pofont se tud lekeverni. Én már tapasztaltam néhányszor, de nem fájt. Mondjuk a haj tönkretételében nagyon jó. Viszont Kendall más, ő a hallottak alapján kemény csaj és ez tök jó. Vagyis nekem bejön...de ez titok, méég. Amikor előttem állt egy száll semmibe, eléggé nehéz volt vissza tartanom magam. Ő biztos keményen meg tudna pofozni, de mondjuk biztos vadmacska...oké-oké le kéne állnom a gondolkodással, mert a végén hangosan fogok beszélni és akkor Kylie valahogy mindig meghallja az olyanokat és ebben az esetben le is nyakazna.

Kiléptem mindenből, majd kikapcsoltam a laptopot és utána vissza raktam a helyére ahol volt. Ideje menni, most már tényleg megindultam a saját lakosztályomba, csak azt tudnám, hogy a lányok hova mentek, mivel egy helyen voltak Kenddel. Ez érdekes...

Kendall szemszöge

Már 3 órája utazunk kocsival vissza Stockholmba, szerencsémre, hogy Drewnek is el kell intéznie még néhány dolgot, mert nekem meg kell még néhány cucc otthonról.

– Ahh...még mennyit kell utazni?– fordultam a srác felé, aki csak a tükröt leste, hogy hátulról nehogy nekünk jöjjön egy hülye kamionos.

– Még néhány óra!– mondta és láttam, ahogy a sebességmérő egyre fentebb megy. El is felejtettem már, hogy Drew milyen durván vezet. Ki lehet esni az ablakon.

– Drew, nyugi!– mondtam, de igazából én voltam beijedve, mivel képes karambolozni és az nagyon nem hiányzik nekem. Főképp, hogy még csak ma engedtek ki a kórházból. Megkordult a gyomrom, még jó, hogy ma mondta az orvos, hogy tartsam be az étrendet.

– Éhes vagy?-kérdezte, mire én csak egy „ühhüm”-mel válaszoltam.-Akkor mindjárt megállunk valahol!– mondta én pedig bólintottam. Több hónapokon keresztül gyűlöltem ezt a srácot, csak azért mert azt hittem ártani akar a nővéremnek és meg akartam okozni ezt. Pedig nagyon kedves és rendes srác. Talán dühösnek kéne lennem rá, amiért ő volt az első aki 15 éves koromban bedrogozott, de azt is én akartam így nemcsak az ő hibája a függőségem. Ő csak hozta az anyagot.-Még vissza fordulhatunk ha szeretnéd!-kanyarodott le egy étteremnél és leparkolt, majd rám nézett.

– Nem akarok. Csak szarul esett, főképp az, hogy mindeddig azt hittem, hogy egy barom vagy aki csak azért öl meg embereket, mert olyan kedve van. De most rá jöttem, hogy nem!

– Ez fájt!-kapott a szívéhez a srác, mire én elmosolyodtam.-Na gyere!– csatolta ki az övét és kiszállt a kocsiból. Én is kiszálltam, majd becsaptam az ajtót. Besétálunk az ajtón, majd Drew maga felé fordított.

– Legyünk normálisak vagy nem?-kérdezte, mire én kicsit meglepődtem.

– Inkább maradjunk a normálisnál, nem akarok rendőrségre kerülni!– mondtam és megindultam a recepcióhoz.

– Jó napot egy két személyes asztalt szeretnénk!-mondtam, mire bólintott és már vezetett is oda. De kedves, még egy hellot se mondott. Mikor oda értünk letette az étlapot majd elment.

– De jó kedve volt, hogy basznám meg!-mondta Drew, mire én felsapkáztam. -Áuu!-simította meg a fejét és leültünk. Kezembe vettem az étlapot és nézni kezdtem. Leves, leves, leves...az nem kell. Saláta....az se kell.

– Jó napot!-jött oda hozzánk egy pincér, mire én csak biccentettem.-Mit hozhatok?-kérdezte, mire Drew rám nézett.

– Egy spagettit kérek!– mondtam, mire írni kezdte. Drew kért magának egy lazanget és utána elment a pincér. Úgy látszik olaszos feelingben vagyunk.

– Na Kend, és bejön neked Eric?-kérdezte a srác és felkönyökölt az asztalra.

– Nem...vagyis, nem tudom!-válaszoltam, mire össze húzta a szemöldökét.

– Ezt nem értem!-rázta meg a fejét.

– Az van, hogy aranyos meg minden, de valahogy mégis úgy érzem, hogy ő sokkal másabb, mint én!

– Tudod, néha az ellentétek vonzzák egymást!– mondta és bele ivott a citromos vizébe.

– Ilyeneket ne is mondj nekem, mert tisztára össze vagyok így is zavarodva!-mondtam, mire letette a poharát.

– Miért?-kérdezte, mire én sóhajtottam.

– Ma engedtek ki a kórházból és ott kissé berágott rám, az előtt meg én voltam rá dühös azért, mert neki volt egy Emma nevű barátnője, akinek nem szólt, hogy ide jön és közben pedig Tone Damlival cicázott. Most meg amikor jöttél ő is ott volt és nem értem miért? Mert ha dühös akkor nem jön oda!

– De lehet, hogy felfogta azt, ami miatt berágott és azt gondolta, hogy nem érdemes rád haragudni. Mondjuk rád nagyon nehéz haragudni, én csak tudom!– hátra dőlt a székében én pedig kezdtem azt érezni egyre jobban, hogy érjünk már Miamiba és hadd távolodhassak el tőle, mert nincs kedvem állandóan a múltról beszélgetni vele. Kihozták a kajánkat és én rögtön nekiálltam, mivel majd kilyukadt a gyomrom.

– Huuh...te tényleg nagyon éhes vagy!-mondta, mire bólintottam.-Utoljára...-itt leintettem és lenyeltem a falatot ami a számban volt.

– Drew, igen eljöttem veled, de nem vagyok hajlandó állandóan a múltról dumálni, se hallgatni!-mondtam, mire kis mosoly jelent meg a szája sarkában.

– Nyugi, szerintem hamarosan nem engem kell hallgass hanem a barátaidat!-mondta és elkezdett enni.

– Ezt most miért mondod?-kérdeztem, mire megvonta a vállát.

– Jaj Kend, nem mondod, hogy nem vetted észre. Edin jó barátod, Eric beléd van zúgva, a nővéred pedig tisztára utalja most magát miattad. Azt hiszed nem fognak utánad jönni, mert akkor rosszul gondolod. Talán ugyan azzal a géppel fogunk menni holnap Miamiba. De ha nem, akkor utána néhány nappal, de ők is ott lesznek!– hiszek neki, mert tudom, hogy igaza lehet, de nem akarom, hogy utánunk jöjjenek. Bulizni akarok és kiélvezni, hogy fiatal vagyok. Vagy ha jönnek is, akkor se fognak tudni leállítani. Edin talán velem együtt bulizik, de Kyliet és Eric-et látni se akarom. Nem is tudom, hogy gondolták azt, hogy eltitkolják előlem. És mégis mikor akarták elmondani? Amikor minden tökéletes lesz az életemben és akkor végre felboríthatják? Ha akkor szerették volna eléggé elcseszték.

– Elment az étvágyam!– mondtam halkan és feltekintettem a srácra. Már nem volt kedvem semmihez. El akarom veszíteni a fejemet és végre olyat tenni, amivel végre újra érezhetem, hogy élni jó dolog. Amivel vissza térhez az igazi Kendall Jenner, és nem ez az ügynökös-gyilkos, féltő, ártatlan kis kedves lány lenni. Én nem ilyen vagyok, nem ilyennek születtem. Már kiskoromban mentem a saját fejem után és ha én akarok valamit mindig elérem, hogy az enyém legyen, vagy épp sikerüljön megvalósítani.

– Egyél, mert ezután még 3 óra utazás vár rád!-mondta és megtörölte a száját.

– Hidd el kibírom, csak minél hamarabb érjünk vissza Stockholmba!– mondtam, mire bólintott és hívta a pincért, majd meglepő módon most fizetett. Utoljára mikor voltam vele enni szépen manipulálta a pincért valahogy és fizetés nélkül távoztunk.

– Akkor mennyünk tovább!-mondta és felállt a helyéről. Én is felpattantam és megindultam a kijárat felé. Kint gyorsan bepattantunk a kocsiba és vissza hajtottunk az autópályára és egyre közeledtünk a célunkhoz.

Eric szemszöge

Össze pakoltam mindent és mikor kész lettem rögtön le is mentem a hallba ahol már mindenki ott volt, aki jön Miamiba.

– Nyomassuk!-mondtam és beszálltam a kisbuszba, amit Alex vezetett most. Kezdett a nap lemenni így az ég sárgás színekben pompázott. Mellettem Kylie sóhajtott.

– Kend imádja a naplementét!-nézett ki az ablakon és közben megindult a kocsi.-Honnan fogjuk tudni, hogy melyik szállodába mennek?-nézett rám aggodalmasan. Erre még nem gondoltam, de csak van valami ötlet, valaki akinek mindig beszámol Kendall.

– Majd Asht megkérdezzük!-mondta Ed mögöttünk. Na ez is megtörtént egyszer egy évben de igaza van.

– Jó ötlet haver!-néztem hátra a srácra, aki épp a napszemüvegét igazgatta.-Csak ne áruljon be minket a szöszi!-néztem vissza Kyliera aki értetlenül meredt rám.

– Miért, azt akarod, hogy ne szerezzen róla tudomást Kend? Ahoz túl okos ő!

– Hát pedig hidd el, hogy meg fogjuk lepni azzal, hogy oda megyünk mi is!– válaszoltam neki, mondjuk kissé egyet értettem vele, hiszen Kend tényleg mindent tud.

– Ahogy gondolod Saade!-válaszolta, majd tekintetét levette rólam és kinézett az ablakon. Megingattam a fejem és hátra dőltem. Fárasztó utazás lesz az biztos, de a durvája, csak Floridában fog kezdődni, erre fogadni merek....